image slider

Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Informatikai- és Kommunikációs Jogi Tanszék

TANULMÁNY

A védjegyoltalom gyakorlati kérdései a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala eljárása és a bírósági döntések tükrében, különös tekintettel egyes oltalomképességi feltételekre

Készítette: Dr. Simon Tibor Dr. Simon Tibor

Budapest

2011. május

Bevezetés

A jelen tanulmány célja a védjegy, mint nagy fontosságú, a kereskedelmi forgalomban relevánsan jelen lévő árujelző rövid bemutatása és a hatályos jogunknak megfelelő alkalmazásának ismertetése, a tanulmány címéből következően is elsősorban a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (azaz a korábbi Szabadalmi Hivatalnak) és a különböző szintű bíróságoknak a védjegy oltalom egyes jogi kérdéseinek megítélésével kapcsolatos – nem átfogó – gyakorlatának példálózó jellegű bemutatása egyes konkrét jogesetek leírásával.

A tanulmány végén szerény kísérletet tennék arra is, hogy a tanulmányomban megemlített jogi esetek kapcsán némi kritikát fogalmazzak meg a tanulmányomban megemlített jogi normákat illetően.

A tanulmányom elsődleges feladatának az általános célokon túl azt tekintettem, hogy a védjegyjog és eljárás alapvető kérdéseit, jelesül az egyes oltalomképességi feltételek gyakorlati alkalmazási eseteit vizsgáljam.

Hangsúlyozni szeretném, és bevallom, hogy a tanulmányomban „önkényesen", de konzulensem útmutatása és kedves ajánlása alapján választottam be azokat a fő témaköröket, azaz oltalomképességi okokat, mint egyes fejezeteket, amelyek kapcsán az egyes jogesetek bemutatásra kerülnek.

Tanulmányomnak nem célja az oltalomképességi feltelek katalógusszerű, komplex vizsgálata és teljes körű bemutatása, már csak terjedelmi okokból sem, hanem csupán annyi, hogy néhány kizáró feltételt kiválasztva érdekes, vagy akár elgondolkodtató jogesetet mutassak be, amelyek jól illusztrálják az adott jogi norma értelmezésének lehetőségeit.

Nem utolsó sorban témaválasztásom indokául azt is megemlíteném, hogy alapvetően civilisztikai érdeklődésemet kielégítve olyan területet szerettem volna az infokommunikációs szakjogász képzésem keretében szerény kutatás és feldolgozás tárgyává tenni, amely mindenképpen színes, érdekes és gazdag tárházát adja a kereskedelmi jog ezen speciális vetületének, amely ugyanakkor mindennapi életünk része, körülvesz minket a reklámok, fogyasztói társadalmunk árubősége révén és a médiumok különféle felületein keresztül, legújabb kori civilizációnk jellegzetes lenyomatát adva.

1. A védjegy fogalma, jogi tartalma, jelentősége és rövid története, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

A védjegy lényegében árujelző, azaz jellemzően szó, kép, hang, jelmondat könnyen szolgálhat valamely vállalkozással, termékkel vagy szolgáltatással történő azonosításra. Az asszociációk kiterjednek nem csak a vállalkozásra vagy termékre, hanem a termék minőségére, megbízhatóságára és egyéb tulajdonságaira. A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény (a továbbiakban: Vt.) 1.§ (2) bekezdése szerint „védjegyoltalomban részesülő megjelölés lehet különösen:

a) szó, szóösszetétel, beleértve a személyneveket és a jelmondatokat;

b) betű, szám;

c) ábra, kép;

d) sík- vagy térbeli alakzat, beleértve az áru vagy a csomagolás formáját;

e) szín, színösszetétel, fényjel, hologram;

f) hang; valamint

g) az a)-f) pontokban felsorolt egyes megjelölések összetétele."

Látható, hogy a Vt. sem taxatív, kizárólagos felsorolását adja a védjegyként értelmezhető megjelöléseknek, hanem csak „különös" jelleggel határozza meg azokat. A védjegy tehát a márkázás, a branding egyik legfontosabb eszköze. A tömegtermelés korában egyszerre könnyű és nehéz is márkát építeni, ennek költségei azonban minden esetben óriásiak.

A Vt. szerint védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, így akár hang is1, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól.

Megjegyzendő, hogy a védjegy szót a Vt. csak olyan megjelölésekkel kapcsolatban használja, amelyeket védjegyként lajstromoztak (kivéve a közismert védjegyet, amely lajstromozás nélkül is védjegyoltalomban részesül).

Egy jól felépített brand egy új terméket szinte azonnal sikeressé tehet, amely a brand nélkül töredéknyi forgalmat sem érne el azonos időszak alatt. Mindezek miatt a brandet alkotó jelmondat, ábra értéke rendkívül magas lehet. Ezeket a teljesítményeket a jog is elismeri és védelemben részesíti. Fontos, hogy a jog nem minden esetben ismeri el a márkázáshoz kapcsolódó teljesítményeket, csak jogszabályban meghatározott kritériumoknak megfelelő teljesítmény kaphatja meg a védjegy lajstromozással járó védelmet.

A védjegy bejegyzése kizárólagos jogosultságot biztosít a lajstromozott jogosultnak a védjegy használatára, azonban ez a jogosultság nem korlátok nélküli. A védjegyhez kapcsolódó jogosultságok, ezek átruházása, vagy használatuk engedélyezése önálló forgalom tárgya lehet.

A védjegy (angolul trademark) egy olyan megkülönböztető jel tehát, melyet egy egyén, egy vállalat, vagy valamilyen egyéb jogi személy arra használ fel, hogy annak segítségével azonosíthatóak legyenek a hozzá tartozó termékek és szolgáltatások, s azokat meg lehessen különböztetni más természetes vagy jogi személyekétől.

Azok a személyek, akik lajstromozott védjegy jogosultjai, a védjegy révén védett termékkel való visszaélés (pl. bitorlás) miatt jogi lépéseket kezdeményezhetnek azért, hogy megelőzzék azt, hogy valaki jogtalanul használja fel a védjegyet, azaz jogosulatlanul tüntesse fel a terméken, szolgáltatás tárgyán ezt az árujelzőt.

A védjegy történetével foglalkozó írások úgy tartják, hogy a Római Birodalom területén élő és dolgozó kovácsmesterek voltak az elsők, akik saját gyártású kardjaikat védjeggyel jelölték meg. A későbbiekben a legfontosabb mérföldköveket jellemzően a sörgyárak jelentették, a Stella Artois 1366 óta, a Löwenbräu 1383 óta használja ugyanazt a védjegyet. A regisztrált védjegy esetében a regisztrációt az ország kormányzatánál kell elvégezni. Az Egyesült Királyságban az 1875-ös Trade Mark Registration Act tette lehetővé elsőként a védjegy regisztrálását, az első a Bass sörgyár vörös háromszöge volt, míg az Egyesült Államokban a Samson Rope kötélgyár 1884-ben elsőként védette le azt a logónak használt képet, melyen a bibliai Sámson egy oroszlánnal birkózik.

A védjeggyel kapcsolatban használt szimbólumok a világ nagy részén az Egyesült Államokban uralkodó gyakorlatnak megfelelően terjedtek el. A védjegy bejelentését a megfelelő nemzeti hatóságnál kell megtenni, így az USA-ban például a U. S. Patent and Trademark Office illetékes a kérdésben. A megfelelő szimbólumot minden esetben felső indexbe kell tenni közvetlenül a védett kifejezés vagy szimbólum után.

A magyar védjegyjog mintegy évszázados történetét a hatályos védjegytörvény indokolása foglalja össze, a következők szerint.

„A XIX. század második felében az ipar és a kereskedelem megélénkülése hazánkban is felszínre hozta a védjegyek és más kereskedelmi jelzések jogi védelme iránti igényt.

Az első védjegyjogi szabályozás még nem az autonóm magyar jogalkotás eredménye volt: 1858-ban az osztrák császár pátense rendelkezett - Magyarországra is kiterjedő hatállyal - a védjegyek oltalmáról. Azóta klasszikussá vált védjegyek tűntek fel ebben az időszakban.

Az első magyar védjegytörvény, az 1890. évi II. törvény megőrizte a dualizmusnak megfelelő osztrák és a német joghoz való erős kötődést; jellemző, hogy az ipari tulajdon védelmére létesült Nemzetközi Iroda a magyar védjegytörvényt teljes egészében nem is közölte, csupán az osztrák törvényhez képest jelentkező eltéréseket publikálta.

A védjegy fogalmát az első magyar védjegytörvény az ábrás jelzésekre korlátozta, ezt 1895-ben terjesztették ki a pusztán szavakból álló megjelölésekre is. A védjegyre a lajstromozás biztosított oltalmat.

A védjegybejelentéseket a bejelentő telephelye, illetve lakóhelye szerint illetékes kereskedelmi és iparkamaránál kellett benyújtani (a külföldi védjegyeket a budapesti kamaránál lajstromozták). A kamarának ez a funkciója 1948-ig megmaradt. A központi védjegyhatóság és a központi védjegylajstrom vezetője kezdetben a Kereskedelmi Minisztérium volt, 1899-től azonban ezt a szerepet a Szabadalmi Hivatal töltötte be.

1900 és 1910 között évente mintegy 4000-6000 védjegybejelentést tettek, ennek 70-90%-a származott külföldiektől, főként osztrák bejelentőktől. Az évtized során a hazai bejelentések száma megduplázódott. E korszakhoz is azóta híressé vált védjegyek kötődnek.

Védjegyjogunkat ebben az időben a kereskedelmi jog részének, a tisztességtelen üzleti magatartás jogi szabályozásával összefüggő jogterületnek tekintették. A védjegyoltalmat védőeszközként fogták fel, amely a kereskedőt árui utánzásától és a versenytársak egyéb tisztességtelen praktikáitól óvja meg.

A magyar védjegyjog fejlődésére jelentős hatása volt, hogy hazánk 1909-ben csatlakozott az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezményhez és a védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló Madridi Megállapodáshoz.

Az 1920. évi XXXV. törvény - a kettős lajstromozási rendszer fenntartásával - a Szabadalmi Hivatalt Szabadalmi Bírósággá alakította át. A gazdasági válság az ezt követő időszakban éreztette hatását a védjegybejelentések számában is, ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy a legnagyobb recesszió idején sem válnak feleslegessé a védjegyek, hogy a fogyasztók még ilyenkor sem fordulnak el a legkedveltebb, legismertebb patinás márkáktól. Az 1920-as és az 1930-as években 1000-1500 védjegybejelentést tettek évente; máig ismert védjegyek erednek ebből az időszakból. Ezekben az években viszont visszaesett a külföldi bejelentők érdeklődése, a legmagasabb bejelentési szám az 1929. évi 570 volt.

A magyar védjegyjog fejlődésének a második világháborúig terjedő szakaszát a védjegyek versenyeszközként való felfogása jellemezte. A vállalkozók nagymértékben építettek a védjegyek használatára a fogyasztókkal való kapcsolattartásban, a reklámozásban, a versenytársakhoz képest jelentkező különbségek hangsúlyozásában. E megközelítés tükröződött a korszak védjegyjogi irodalmában, amelynek egyik meghatározó munkája úgy fogta fel a védjegyjogot, hogy az része a versenyjognak. A védjegy tehát a piaci áru fontos szellemi értékösszetevőjének, a vállalkozói jóhírnévnek a szimbólumává vált, nélkülözhetetlen versenyeszközzé, amely az áruk és szolgáltatások megkülönböztetésére, származásának és minőségének jelzésére, valamint reklámozás útján való népszerűsítésére szolgált.

Ebben az időszakban felmerült védjegy-jogszabályaink átfogó korszerűsítésének igénye is, de az erre irányuló törvényjavaslat végül nem került napirendre.

A második világháborút követően kialakuló központi tervgazdálkodás idején, a gyakorlatilag kizárólagos társadalmi tulajdon mellett működő gazdaság viszonyai között a védjegyeknek a piacgazdaságban, a versenyben betöltött funkciói értelmüket vesztették és háttérbe szorultak. A hazai vállalatok védjegytevékenysége elsorvadt, a külföldi cégek érdeklődése pedig alábbhagyott.

Az 1948-ban megszüntetett kereskedelmi és iparkamaráktól a védjegylajstromozás immár egészében átkerült a Szabadalmi Bírósághoz, majd 1949-ben az annak helyébe lépő Országos Találmányi Hivatalhoz. Az 1890. évi védjegytörvény ugyan érdekes módon 1970-ig hatályban maradt, ám a védjegyek és a védjegyjog szerepe, súlya csökkent.

Az 1950-es és az 1960-as években az állami irányítású tervgazdálkodásos, szocialista állampárti időszakban nyilvánvaló okokból történelmi mélypontjára zuhant a magyarországi védjegytevékenység, hiszen a védjegy tényleges célja, oka kizárólag kompetitív, magángazdálkodáson alapuló piaci rendszerben értelmezhető. A bejelentések száma ennek megfelelően erősen visszaesett (1953-ban pl. összesen 296 hazai és külföldi védjegy lajstromozását kérték), az új védjegyek pedig sematikusak, fantáziátlanok és gyakran ideológiával telítettek voltak2. A világszerte ismert és jóhírnévnek örvendő védjegyekkel rendelkező vállalatok államosítása után a vállalatok többnyire elmulasztották neves védjegyeik oltalmának megújítását.

Az állami tulajdonban lévő vállalatok nem érezték szükségét, hogy áruikra védjegyek alkalmazásával hívják fel a fogyasztók figyelmét. Ez tényleg kevéssé volt szükséges, hiszen az állami nagyvállalatok monopolhelyzetet élveztek, az áruválaszték csekély volt vagy hiányzott, a hiánygazdaságban pedig korántsem a fogyasztó állt a középpontban.

A 60-as évek végétől azonban a gazdasági reformok (az ún. új mechanizmus) hatására ez a kedvezőtlen helyzet valamelyest javult. Különösen a nemzetközi kereskedelembe való fokozottabb bekapcsolódás és a vállalkozások kezdetleges formáinak megjelenése vezetett el oda, hogy a védjegyek iránti érdeklődés ismét felélénkült, mind a belföldiek, mind a külföldiek részéről.

A korábban hatályos védjegyjogszabályok már ennek az időszaknak a kezdetén születtek: az 1969. évi IX. törvény és végrehajtási rendeletei ugyan magukon viselik annak a kornak a jegyeit, amelyben fogantak, az akkori gazdaságpolitikai iránynak köszönhetően mégsem kellett szakítaniuk a védjegyjog alapelveivel és hagyományaival, a szabályozás nem távolította el a védjegyet eredeti piacgazdasági rendeltetésétől.

Jellemző, hogy a védjegytörvény indokolása versenytársakról szólt és a védjegy piaci funkcióit hangsúlyozta. Igaz, talán az akkori ideológia által kijelölt határokat jelezte, hogy a törvényjavaslat általános indokolása a legnagyobb teret a vásárlóközönség védjegyekkel kapcsolatos érdekeinek szentelte.

A védjegyjog jogágazati elhelyezését a Polgári Törvénykönyv fejezte ki azzal, hogy a védjegy jogi oltalmát a személyhez fűződő jogok rendszeréhez kapcsolódóan a szellemi alkotások jogán belül helyezte el.

Az 1960-as években már meghaladta a védjegybejelentések száma az évi 500-at, s az emelkedés a későbbiekben is folytatódott. Az igazi fordulatot azonban az 1980-as évek vége és az 1990-es évek eleje hozta: 1980 és 1990 között tízszeresére (341-ről 3331-re) ugrott a védjegybejelentések száma. Míg korábban az állami vállalatok és a szövetkezetek tették a bejelentések 80%-át, az utóbbi években - természetszerűleg - a gazdasági társaságok váltak a fő bejelentőkké. A vállalatok - a privatizációval is összefüggésben - visszatértek régi, patinás védjegyeikhez, újra felfedezték azokat, vagy új, szellemes megjelöléseket vezettek be.

Az 1990-es évek joggyakorlata ugyanakkor felszínre hozta az élénkülő védjegytevékenység, a piacgazdasági rendeltetésüket újra betöltő védjegyek és az 1960-as években alkotott hatályos jogszabályaink közötti feszültséget is. Világossá vált, hogy elengedhetetlen a szabályozás reformja, mégpedig nemcsak a védjegytörvény terminológiájának elavultsága miatt, hanem érdemi okok folytán is. Védjegyjogunk 1997. évi újraszabályozását tehát a jogharmonizációs szempontok mellett a hazai változtatási igények is indokolták."

A Vt. és közösségi jogi háttere

A magyar védjegyjog reformjára a nemzetközi kötelezettségekre is tekintettel került sor. Az új szabályozás kialakítása során egyaránt figyelemmel kellett lenni egyetemes nemzetközi szerződésekre, regionális jogharmonizációs eredményekre és kétoldalú nemzetközi kötelezettségvállalásokra. Anyagi jogi szempontból elsősorban hazánknak az Európai Közösség irányában vállalt jogharmonizációs kötelezettsége a meghatározó, míg eljárási kérdésekben főként a Szellemi Tulajdon Világszervezetében 1994-ben aláírt Védjegyjogi Szerződés az irányadó.

Az Európai Közösségek Tanácsának Első Irányelve a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről (89/104/EGK, a továbbiakban: Irányelv) 1988. december 21-én került elfogadásra. Az Irányelv célja a tagállami védjegyjogok harmonizációjának megvalósítása volt annak érdekében, hogy egyes eltérő nemzeti rendelkezések ne akadályozzák az egységes belső piac hatékony működését. A tagállamoknak az Irányelv nemzeti jogszabályaikba történő átültetését 1992. december 31-ig kellett megvalósítaniuk. A tagállami védjegyjogok harmonizációja mellett az Irányelv a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-án kelt 40/94/EK tanácsi rendelet tartalmára is döntő befolyással bírt. A rendelet anyagi jogi rendelkezései az Irányelv megfelelő szabályaira épülnek, és szövegük az Irányelvben foglaltakkal azonos. Bár Magyarország az Európai Unióhoz csak 2004. május 1-jével csatlakozott, a Vt. megalkotására már az Irányelvnek való megfelelés szempontjának figyelembevételével került sor. Ennek megfelelően a Vt. az Irányelv rendelkezéseivel harmonizált szabályozást tartalmaz.

1997. július 1-jével történt hatályba lépését követően e törvény több módosítására került sor.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala3 a szellemi tulajdon védelméért felelős kormányhivatal, amely a találmányi szabadalmakról szóló 1895. évi XXXVII. törvénycikk 23. §-a alapján jött létre 1896-ban (a továbbiakban: Hivatal).

A Hivatal jogállására, gazdálkodására, feladat- és hatáskörére vonatkozó részletes, jelenleg hatályos szabályokat a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Szt.) XIV/C. fejezetének 115/D-115/L §-ai, valamint a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) tartalmazza.

A Hivatalt kormányhivatalként a Ksztv. értelmében a Kormány irányítja.

A kormányhivatal feletti törvényben meghatározott felügyeletet a miniszterelnök által kijelölt közigazgatási és igazságügyi miniszter látja el.

A Hivatal elnökét a miniszterelnök nevezi ki, és menti fel. Két helyettesét az elnök javaslatára a miniszter nevezi ki, és menti fel. A gazdasági szervezet vezetője, a gazdasági főigazgató felett a munkáltatói jogokat a Hivatal elnöke gyakorolja.

A Hivatal működését saját bevételeiből fedezi. A Hivatal bevételeivel önállóan gazdálkodik, azokat működésének fedezetére használja fel.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a központi költségvetésben a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló törvény szerint, a X. fejezeten belül önálló 2. címként szerepel.

A Hivatal feladat- és hatáskörébe tartozik az Szt. 115/G. §-a alapján:

„a) az iparjogvédelmi hatósági vizsgálatok és eljárások lefolytatása;
b) a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jogokkal összefüggő egyes feladatok ellátása;
c) az állami dokumentációs és információs tevékenység a szellemi tulajdon területén;
d) a szellemi tulajdon védelmét szabályozó jogszabályok előkészítésében való részvétel;
e) a szellemi tulajdon védelmére irányuló kormányzati stratégia kidolgozása és érvényesítése, az ehhez szükséges állami intézkedések kezdeményezése, illetve végrehajtása;
f) a szellemi tulajdon területén folyó nemzetközi, illetve európai együttműködés szakmai feladatainak ellátása."

A Hivatal kifejezetten a védjegyekkel kapcsolatos feladat és hatáskörét pedig a Vt. 37.§ (1) és (2) bekezdése a következők szerint írja le:

„(1) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hatáskörébe a következő védjegyügyek tartoznak:

a) a védjegy lajstromozása,

b) a védjegyoltalom megújítása,

c) a védjegyoltalom megszűnésének megállapítása,

d) a védjegy törlése,

e) a védjegyoltalom megosztása,

f) a védjegybejelentések és a védjegyek nyilvántartása,

g) a hatósági tájékoztatás.

(2) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hatáskörébe tartoznak a közösségi védjegyrendszerre (X/A. fejezet) és a védjegyek nemzetközi lajstromozására (X/B-X/D. fejezetek) vonatkozó rendelkezések alkalmazásából eredő ügyek is."

Védjegy lajstromozása iránti eljárás

A Vt. szerint védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól. Magyarországon a védjegyoltalom alapvető feltétele a Hivatal által történő nyilvántartásba vétel (lajstromozás).

A védjegyek alapvető funkciói megkülönböztető funkció, eredetjelző funkció, minőségjelző funkció, reklámfunkció, védőfunkció.

A Vt. a jogosultnak kizárólagos jogot biztosít a használatra, viszont minden kívülállónak tartózkodnia kell a megjelölés jogtalan használatától. A védjegyjog által biztosított hatékony védelmi eszköz többek között a védjegybitorlási per, amely az oltalom bírósági érvényesítésére ad lehetőséget.

A védjegyek fajtáit két alapvető csoportra oszthatjuk, kivitelezési formájuk, illetve tartalmuk szerint. Kivitelezési forma szerint lehetnek szóvédjegyek, ábrás védjegyek, betűk, számok, térbeli védjegyek, szín, színösszetétel, hologram, hang. Oltalom tartalma szerint lehetnek áruvédjegyek, szolgáltatási védjegyek, tanúsító védjegyek, együttes védjegyek, nemzeti és nemzetközi védjegyek, közösségi védjegyek.

A védjegy oltalom terjedelmét az adott megjelölés és az árujegyzék határozza meg. Fontos körülmény, hogy a védjegyoltalom csak az árujegyzékben szerepelő termékekre és szolgáltatásokra terjed ki.

Bizonyos jelképeket nem lehet védjegyoltalom alá vonni, így például a nyilaskeresztet, horogkeresztet, vörös csillagot. Feltétlen (abszolút) kizáró oknak minősül emellett az olyan megjelölés, amely nem felel meg a védjegyoltalom feltételeinek, mely nem alkalmas a megkülönböztetésre, ami a közrendbe vagy közerkölcsbe ütközik, vagy alkalmas a fogyasztók megtévesztésére, illetve az eleve rosszhiszeműen lajstromozott megjelölések. Ki van zárva az oltalomból az olyan jelvényből, jelképből vagy címerből álló megjelölés, amelynek használatához közérdek fűződik, vagy kizárólag valamely vallási vagy egyéb meggyőződést erőteljesen kifejező jelképből áll. Léteznek emellett viszonylagos (relatív) kizárási okok is, ilyennek minősül a korábbi védjeggyel azonos árujegyzékű, vagy azzal összetéveszthető megjelölés, vagy más személyiségi jogait sértő megjelölés, illetve megszűnt védjeggyel azonos, vagy hasonló védjegy. A kizáró okokat a Hivatal vizsgálja. Az abszolút kizáró okokat a Hivatal hivatalból, valamint észrevétel alapján vizsgálja, a relatív kizáró okokat pedig felszólalás alapján. Az ebben a körben tapasztalható jogalkalmazási, elméleti jellegű problémákra a 4. fejezetben térünk ki (lásd. ott).

A védjegy jogi tartalma

A védjegyre vonatkozó jog kizárólagos. A védjegy mindig pontosan megjelöli, hogy ki a jogosultja, a megjelölés mely áruk és szolgáltatások vonatkozásában használható, és hogy a jogosultat mikortól illeti meg az (itt az elsőbbség elve érvényesül). A védjegyoltalom - a bejelentés napjára visszaható hatállyal - a lajstromozáskor keletkezik4. A védjegyjog forgalomképes. A védjegyjogosult a Hivatal előtti felszólalás vagy törlési kérelem formájában vagy bíróság előtti keresettel érvényesítheti jogos igényét, amennyiben más a védjegyét használja, azzal összetéveszthető megjelölést használ, vagy belföldön jó hírnévvel rendelkező védjegyével azonos, vagy hasonló megjelölést használ (abban az esetben is, ha az árujegyzék eltérő, feltéve, hogy a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a védjegy megkülönböztető képességét vagy jó hírnevét). A védjegyoltalom joga azt illeti meg, aki azt bejegyezteti.

A védjegyet használni az árun, csomagoláson, üzleti levelezésben, reklámozás során, az exportban és importban is lehet. A védjegyhasználat fogalmi körébe tartozik a védjeggyel ellátott áru forgalomba hozatala, eladásra való felkínálása, valamint forgalomba hozatal céljából történő raktáron tartása, valamint a szolgáltatás nyújtása, vagy annak felajánlása a megjelölés alatt.

A védjegyjogosultnak azonban kötelessége a védjegy használata az oltalom fenntartása céljából, mivel a nem használt védjegy a később bejelentett, azonos árujegyzékű, azonos, vagy hasonló megjelölés esetén, mint lajstromozási akadály – az erre való hivatkozás esetében – egyáltalán nem vehető figyelembe, illetve használat hiánya miatti megszűnés megállapítására irányuló kérelmet lehet a Hivatalhoz benyújtani5.

A védjegyoltalom a bejelentés napjától számított tíz évig tart. A védjegyoltalom további tíz éves időtartamra korlátlan alkalommal megújítható, amennyiben ez nem történik meg, úgy az oltalom a lejárat időpontját követő napon megszűnik. A megújítást legkorábban az oltalmi idő lejárta előtt tizenkét hónappal, legkésőbb a lejárat napjától vagy – ha ez későbbi – a lajstromozástól számított hat hónapon belül lehet kérni.

Védjegy korlátozások

A védjegyjogosult jogai korlátozás alá esnek. Így nem tiltható el a megjelölés használatától a védjegyjogosult által az a természetes személy, aki gazdasági tevékenység körében saját nevét vagy címét használja, az áru tulajdonságaira vonatkozó jelzést tüntet fel, illetve ha a védjegyet az áru vagy szolgáltatás rendeltetésének jelzésére használja. A védjegyjogosult akkor sem élhet jogorvoslattal, ha 5 éven át megszakítás nélkül eltűrte a későbbi védjegy használatát, noha tudomása volt arról. A védjegyoltalom alapján a védjegyjogosult nem tilthatja meg a védjegy használatát olyan árukkal kapcsolatban, amelyeket ő hozott forgalomba, vagy amelyeket kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba az Európai Gazdasági Térségben6.

A használati szerződés (védjegy licencia)

A védjegyjog védelme kapcsán a jelentős szereppel bírnak a védjegylicencia-szerződések7. Az ilyen szerződés alapján a védjegyoltalom jogosultja engedélyt ad a védjegy használatára, a használó pedig köteles ennek fejében díjat fizetni. A szerződésre a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) szabályai az irányadóak. A szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, alanyai a licenciaadó, illetve az engedélyes. A licencia lehet egyszerű vagy kizárólagos. Az egyszerű licenciáról beszélünk, amennyiben a licencia adó engedélyezi az engedélyesnek a használatot, azonban fenntartja magának a jogot, hogy maga is hasznosíthassa, illetve hogy másnak is adjon ugyanilyen engedélyt. A kizárólagos licencia esetében erre nincsen lehetőség. Kizárólagos használati engedély esetén az engedélyesen kívül a védjegyjogosult is használhatja a védjegyet, kivéve, ha azt a szerződésben kifejezetten kizárták. A használati szerződés csak kifejezett kikötés esetén ad kizárólagos jogot. A védjegyjogosult - a licenciadíj arányos csökkentése mellett - megszüntetheti a használati engedély kizárólagosságát, ha a használó az adott helyzetben elvárható időn belül nem kezdi meg a védjegy használatát. Amennyiben az engedélyes nem kezdi el elvárható időn belül a használatot a védjegyjogosultnak lehetősége van, a licencia díj csökkentésével, együttesen megszüntetni a szerződés kizárólagosságát. A licencia adónak kötelessége a védjegyoltalmat fenntartani, nem szüntetheti meg azt, és biztosítania kell a védjegy korlátozásmentes használhatóságát. A szerződésbe lehet venni az ún. allicenciát, ami azt jelenti, hogy a licencia vevője továbbadhatja a licenciát harmadik személynek. A feleket az együttműködés általános polgári jogi elve is köti, egymást minden lényeges tényről kötelesek értesíteni. A szerződés megszűnik az oltalom idejének leteltével, a szerződésben kikötött idő lejáratával, illetve más körülmény bekövetkeztével, ha a felek abban állapodnak meg. Megjegyzendő, hogy a Vt. használati szerződésre vonatkozó rendelkezései diszpozitívak, azaz a felek egyező akarattal attól – kifejezett jogszabályi tiltás hiányában - eltérhetnek.

Franchise és védjegy

A franchise szerződés olyan védjegyhasználati megállapodás, ahol a legkülönfélébb termékek és szolgáltatások sajátos értékesítési rendszere valósul meg a teljes üzleti know-how átadása alapján és amelynek keretében független vállalkozók arra szereznek jogot, hogy üzleteiket egy adott rendszerben működtessék. A franchise rendszerként is értelmezhető. Jogilag önálló vállalkozásoknak egy központ köré rendeződő, együttműködő értékesítési, szolgáltatási rendszere, amely az üzleti arculat szigorúan meghatározott külső kialakításán és tartós szerződéses kötelezettségek kölcsönös vállalásán alapul. Eltérő franchise típusokat különböztethetünk meg. Jellemző a kereskedelmi forgalomban a master franchise, mely alapján a franchise-átadó a fő franchise-átvevővel köt szerződést az adott franchise fejlesztése céljából. A szolgáltatási franchise szerződésben a franchise-átadó üzleti, kereskedelmi neve vagy védjegye alatt a franchise-átadó útmutatása mellett valamilyen szolgáltatási tevékenységet nyújt, a termelési franchise szerződés alapján a franchise-átvevő az átadó útmutatása alapján meghatározott árut állít elő és azt a franchise-átadó áruvédjegye alatt értékesíti. Létezik még a működtetési franchise melyben az átvevő szerepe meghatározott áruknak az átadó üzleti neve alatti értékesítésre korlátozódik.

Merchandising és védjegy

A merchandising egy már ismertté vált, elfogadott arculat más területre való átvitelét jelenti. Az AIPPI (Nemzetközi Iparjogvédelmi Egyesület) megfogalmazása szerint: "A merchandising szimbólumok, védjegyek, szerzői jogi alkotások része, valódi vagy képzeletbeli személyek külső megjelenésének felhasználását jelenti abból a célból, hogy az áruk értékesítését, szolgáltatások nyújtását ösztönözzék, feltételezve, hogy a kérdéses jelzéseket nem eredeti funkcióiknak megfelelően, hanem áruk és szolgáltatások értékesítésére használják föl a kérdéses figurák általános ismertsége, vonzereje alapján." A merchandising még nem rendelkezik hazánkban önálló szabályozással.

2. A védjegyoltalom abszolút kizáró okai

A feltétlen kizáró okokat a Hivatal - a köz érdekében - a védjegy lajstromozására irányuló eljárásban minden esetben hivatalból vizsgálja, továbbá a törlési eljárásban a feltétlen kizáró okok alapján bárki kérheti a védjegy törlését. Feltétlen kizáró ok fennállása esetén a védjegybejelentést hivatalból el kell utasítani, illetve a védjegyet törölni kell. Bizonyos feltétlen kizáró okok a védjegybejelentés árujegyzékétől függetlenek, mások viszont a védjegybejelentés árujegyzékében foglalt áruktól, illetve szolgáltatásoktól függően állapíthatóak meg. Az alábbiakban a megtévesztésre alkalmas megjelöléseket, a közrendbe, közerkölcsbe ütköző megjelöléseket és a rosszhiszemű bejelentések egyes eseteit tekintjük át.

a) a megtévesztésre alkalmas megjelölések

A Vt. 3.§ (1) bekezdés b) pontja rendelkezik erről a feltétlen kizáró okról, a következők szerint:

„A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha

b) az áru, illetve a szolgáltatás fajtája, minősége, földrajzi származása vagy egyéb tulajdonsága tekintetében alkalmas a fogyasztók megtévesztésére."

A Hivatal módszertani útmutatója szerint megtévesztésre alkalmas a megjelölés akkor, ha olyan információt vagy utalást tartalmaz, amely - a megjelölésnek, illetve a megjelölés bármely elemének és az árujegyzéknek, esetleg a bejelentő állampolgárságának/székhelyének összevetése alapján - nem felel meg a valóságnak, és ezáltal a fogyasztókat a védjeggyel ellátott áru származása vagy egyéb tulajdonsága tekintetében téves következtetésre vezetheti, tévedésbe ejtheti.

A megjelölés megtévesztésre való alkalmassága az esetek többségében az árujegyzék megfelelő korlátozásával, pontosításával megszüntethető.

A megjelölés megtévesztésre alkalmas lehet különösen az árujegyzékben szereplő áruk

fajtája;származása;minősége;anyaga;előállítása;egyéb tulajdonsága tekintetében.

Nem eredményezi a fogyasztók megtévesztését a megjelölésben foglalt olyan információ vagy utalás, amelyet a fogyasztók nem tekintenek valóságos információnak a védjeggyel ellátott áru valamely jellemzője tekintetében. Például a RED BULL SZÁRNYAKAT AD megjelölés nyilvánvalóan nem szó szerint értendő, az ilyen tulajdonsága minden átlagos fogyasztó számára nyilvánvaló, így oltalomképessége nem vitatható.

Az áru fajtája szempontjából történő megtévesztés a gyakorlatban olyan esetekben merül fel, amikor egy bejelentett megjelölés egy meghatározott termék fajtanevét és/vagy jellemzőjét is tartalmazza, és a megjelöléshez tartozó árujegyzék a termékek szélesebb körét öleli fel. Erre példa a PICK SZALÁMI (ügyszám: M0102964) megjelölés olyan árujegyzékkel, amely mindenfajta hústerméket tartalmaz. A szalámi szóelem miatt a megjelölés csak szalámi termékekre oltalomképes, minden más termék vonatkozásában megtévesztő az áru fajtája szempontjából.

A Hivatal gyakorlatában ehhez hasonló példa az, ahol a LIPTON'S GREEN LABEL TEA (ügyszám: M9602276) megjelöléshez olyan árujegyzék tartozott, amelyben a tea mellett a "kávé, kakaó és fűszerek" termékeket is feltüntették. A megjelölés csak "tea" termékekre oltalomképes, így egyéb termék az árujegyzék alapján nem részesülhetett oltalomban.

Ha a megjelölés valamilyen terméknevet tartalmaz, de az árujegyzék lényegesen eltérő (általában más osztályokra) vonatkozik, pl. a "szalámi" vagy "tea" szavakat tartalmazó megjelölés oltalmát ruházati termékekre kérték volna, a megjelölés megtévesztő jellege ezen áruk tekintetében általában nem állapítható meg, hiszen a fogyasztók számára nyilvánvaló, hogy egy szoknya vagy kabát, esetleg műszaki cikk nem élelmiszer, így ilyen esetben megtévesztő jellege hiányzik a védjegynek.

A Hivatal eljárásaiban jellemzően az áru vagy a szolgáltatás földrajzi származása szerinti megtévesztés fordul elő. A bejelentők egy része olyan megjelölésekre kíván oltalmat szerezni, amely megjelölések szó- vagy ábrás elemei olyan országokra utalnak, amely országokból származó termékek jó minőségükről vagy más előnyös tulajdonságukról ismertek.

A földrajzi származás tekintetében megtévesztésre alkalmas a megjelölés, ha közvetlenül vagy közvetve olyan földrajzi származásra utal, amely a bejelentő adataiból kiindulva - figyelemmel az árujegyzékre - nem felel meg a valóságnak.

Közvetlen megtévesztésre alkalmasak lehetnek adott külföldi országok nevei, városnevei, vagy olyan elnevezések, amelyek alapján az átlagfogyasztó egy meghatározott országra, területre következtethet.

Megvalósult a földrajzi származás szempontjából való megtévesztés abban az esetben, amikor magyar bejelentő húsipari termékek vonatkozásában a JARDIN DE PARIS (ügyszám: M0005586) szóelemet tartalmazó megjelölésre kívánt oltalmat szerezni.

Ugyancsak megvalósult a földrajzi származás szempontjából történő megtévesztés, amikor görög bejelentő dohánytermék vonatkozásában a MONTANA megjelölést kívánta saját javára lajstromoztatni8.

Közvetve megtévesztésre alkalmasnak minősülhet a megjelölés, ha valamely nem földrajzi jellegű eleméből az átlagfogyasztó egy meghatározott országra, területre következtethet, például KODÁLY ZOLTÁN, PETŐFI SÁNDOR nevéből az áru magyar származására.

Nem részesülhetett oltalomban magyar bejelentőnek vodka termék vonatkozásában a GRIGORIJ RASPUTIN szóelemet, ábrás elemként pedig hagymakupolás orosz építményt ábrázoló megjelölése sem9.

Az előzőekhez hasonló esetekben a megtévesztés veszélye az árujegyzék megfelelő korlátozásával kiküszöbölhető. A JARDIN DE PARIS ügyben magyar bejelentő számára is oltalomképes a megjelölés, ha a bejelentő az árujegyzéket "Franciaországból származó termékek"-re, a GRIGORIJ RASPUTIN ügyben "Oroszországból származó termékek"-re korlátozza. Kizárólag Franciaországból, illetve Oroszországból származó termékek vonatkozásában nem megtévesztő az adott országra direkt vagy indirekt módon utaló elnevezés, más országokból származó termék tekintetében viszont igen.

Nem feltétlenül megtévesztő azonban a megjelölés abban az esetben, ha a bejelentő származási országától eltérő földrajzi kifejezést, vagy más országra utaló szimbólumot tartalmaz. Oltalomképesnek bizonyult a német bejelentő által fagylalt- és jégkrém-termékek vonatkozásában igényelt TOGO és SAMOA megjelölés, valamint a német bejelentő által kölnikre, parfümökre igényelt SUMATRA RAIN megjelölés10. Ezekben az esetekben olyan ország neveket tartalmazott a megjelölés, amelyek a világ távoli pontjain találhatók, a magyar átlagfogyasztók számára alig ismertek, velük Magyarországnak gazdasági kapcsolatai nincsenek, illetve az adott ország és az árujegyzékbe tartozó termék között semmilyen összefüggés nem áll fenn.

Arra is figyelemmel kell lenni a kérdés vizsgálata során, hogy amennyiben a védjegy az árunak a védjegyjogosulti cég székhelye szerinti országból történő származását sugallhatja, a védjegy az áru földrajzi származása tekintetében nem alkalmas a fogyasztók megtévesztésére abból az okból, hogy a védjegyjogosulti cég az áru előállítására nem abban az országban kerít sort, amelyben a székhelye található. A védjegynek ugyanis - a földrajzi árujelzővel ellentétben - nem rendeltetése az azt hordozó áru földrajzi eredetének azonosítása. A védjegyet a fogyasztók alapvetően az azt hordozó árut piacra bocsátó vállalathoz, nem pedig a védjegyben szereplő földrajzi név által jelölt földrajzi helyhez kötik. A globalizált világgazdaság feltételei között a fogyasztók által is ismertnek tekintendő az a tény, hogy a nemzetközi piacra lépő vállalkozások termékeinek gyártása - kedvezőbb munkaerő-piaci, adójogi vagy más feltételek mellett - számos esetben nem a székhely szerinti országban történik.

A földrajzi származás tekintetében történő megtévesztés vizsgálatakor az eset összes körülményeit vizsgálni kell. Így különös figyelmet kell tehát fordítani az ismertség fokára, a kérdéses földrajzi elnevezés, az elnevezéssel megjelölt hely jellegzetességei, valamint a vonatkozó árukategória és a személyek meghatározó csoportja közötti kapcsolatra. A megtévesztésre való alkalmasság nem állapítható meg, ha az átlagfogyasztó a megjelölés adott elemének földrajzi jelentőségével valószínűleg nincs tisztában, például a NOKIA szó városnév jellegével (ügyszám: M8700119).

Ugyancsak nem állapítható meg a megtévesztő jelleg, ha a megjelölés ugyan földrajzi származást sugall, ám a földrajzi név nem valós, például ilyen a Hivatalnál előfordult fiktív CHESTERBROOK védjegy. Ugyancsak figyelemmel kell lenni a különböző nyelvekben felmerülő homonímákra (pl. a "china" angol szó kis kezdőbetűvel írva porcelánt jelent).

Egy megjelöléssel szemben akár több kizáró ok is fennállhat. Erre példa az a jogeset, ahol a magyar bejelentő a MOLOTOW megjelölés (ügyszám: M9703728) lajstromozását kérte égetett szeszesitalokra. A Hivatal a bejelentést arra hivatkozva utasította el, hogy a megjelölés egyrészt a termék földrajzi származása tekintetében megtévesztő, hiszen köztudott, hogy Vjacseszlav Molotov szovjet-orosz politikus volt, így a vásárlók okkal következtethetnek arra, hogy a termék orosz származású. Az is közismert tény, hogy Molotov, mint Sztálin külügyminisztere, aktívan részt vett a sztálini korszak törvénytelenségeiben, annak egyik közvetlen végrehajtója volt. Ezen tényekre figyelemmel a megjelölés a közerkölcsöt is sérti.

Tanulmányomnak nem célja nemzetközi kitekintést adni a védjeggyel kapcsolatos gyakorlatról, azonban hazánk Európai Unióban való részvétele indokolttá teszi a közösségi jogesetek példálózó jellegű megemlítését, így hát lássunk ilyeneket is, amely a fogyasztók megtévesztése, mint abszolút kizáró ok témakörébe tartoznak, az érdekesség kedvéért.

„ELIZABETH EMANUEL11"

A jogeset tárgyát képező „ELIZABETH EMANUEL" szóvédjegy ruházati cikkek, különösen

esküvői ruhák tekintetében állt oltalom alatt. Az esküvői ruhákat forgalmazó ismert tervezőnő saját nevét jelentette be lajstromozásra, majd később vállalatot alapított, amelyet a védjeggyel együtt a nevét felvevő másik cégre ruházott át, és annak alkalmazásában folytatta tevékenységét. A tervezőnő e cégtől való távozását követően az üzlet és a védjegy újabb átruházására került sor. A jogutód cég újabb „ELIZABETH EMANUEL" megjelölést jelentett be lajstromozásra. A tervezőnő a megjelölés megtévesztő jellegére hivatkozva felszólalt az új bejelentés lajstromozásával szemben, és kérte annak megállapítását is, hogy a korábban lajstromozott védjegy az Irányelv szabályai szerint a használat következtében megtévesztő vált, mivel a védjegy alatt fogalmazott áruk nem a tervezőnő közreműködésével készülnek. Az eljáró angol hivatal úgy találta, hogy a bejelentett megjelölés, illetve a támadott védjegy nem megtévesztő. Döntését azzal indokolta, hogy bár a megjelölés a fogyasztókat ténylegesen megtéveszti és zavart kelt, e körülmények azonban védjegyjogilag értékelhető jogellenes állapotot nem idéznek elő, és az eredeti tulajdonos által működtetett vállalkozás átruházásának elkerülhetetlen következményei. A fellebbviteli fórum által megfogalmazott kérdésekre adott válaszaiban az Európai Bíróság a következőket állapította meg. A megtévesztő megjelölésekre vonatkozó kizáró ok célja a fogyasztók védelme. Mindazonáltal a kizáró ok alkalmazása tényleges megtévesztést, illetve a fogyasztók megtévesztésének kellően komoly kockázatát feltételezi. Bár a konkrét esetben a fogyasztókat az áru megvásárlásakor befolyásolhatja az az elképzelés, hogy az áru tervezésében Elizabeth Emanuel is közreműködött, ez nem változtat azon, hogy az áru jellemzőit a védjegyjogosulti vállalkozás garantálja. Következésképpen az „ELIZABETH EMANUEL" megjelölés önmagában nem alkalmas a fogyasztók megtévesztésére.

„CHIEMSEE12"

A Chiemsee németországi tó, amely igen népszerű a különféle vízisportok gyakorlóinak körében. A jogeset tárgyát képező német védjegyek a „Chiemsee" szóelemet különböző ábrás kialakításokban, illetve egyéb szóelemek kíséretében („Chiemsee Jeans", „Winsdsurfing - Chiemsee – Active Wear") tartalmazták, és oltalmuk sportruházati divatcikkek és cipők, valamint egyéb sportcikkek tekintetében állt fenn. A „Chiemsee" megjelölés alatt más által forgalmazott sportruházati cikkek kapcsán a jogosult védjegybitorlási pert indított. Az eljáró német bíróság az Európai Bíróság állásfoglalását kérte abban a kérdésben, hogy az Irányelv milyen feltételek esetén zárja ki a kizárólag földrajzi névből álló megjelölés lajstromozását, illetve az adott földrajzi hely és az érintett. Az Európai Bíróság a fenti kérdésre adott válaszaiban a következőket állapította meg. Az Irányelv vonatkozó szabályai közérdeket szolgálnak, nevezetesen azt, hogy az adott típusú árukat vagy szolgáltatásokat leíró megjelölések bárki számára szabadon rendelkezésre álljanak. A földrajzi nevek tekintetében is fennáll a közérdek, hogy azok szabadon rendelkezésre álljanak.

A kizáró ok nem csupán az olyan földrajzi nevek védjegykénti történő lajstromozását gátolja, amelyek esetében a névvel jelzett hely a releváns fogyasztók számára jelenleg is összekapcsolódik a szóban forgó árukkal, hanem olyan földrajzi nevekét is, amelyeket az érintett vállalkozások a jövőben az adott típusú áruk megjelölésére használhatnak. Ha a releváns fogyasztók a földrajzi nevet jelenleg nem kapcsolják az adott típusú árukhoz, azt kell vizsgálni, hogy a szóban forgó névről alapos okkal feltételezhető-e, hogy azt az adott típusú áruk földrajzi eredetének jelzéseként érzékelik. E vizsgálat során különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a releváns fogyasztók milyen mértékben ismerik a földrajzi nevet, a földrajzi név által jelzett hely jellemzőit, illetve az adott típusú árukat. Ahhoz, hogy az árukat a fogyasztók a földrajzi helyhez kapcsolják, nem szükséges, hogy az áruk gyártására ott kerüljön sor.

Összefoglalóan elmondható, hogy a fentebb tárgyalt feltétlen kizáró ok vizsgálata során a Hivatal tényleges hatásköre lényegében korlátozottnak mondható, mivel nem terjed ki a védjegynek a forgalomban való tényleges használatára, mivel a védjegy hatósági vizsgálata ebből a szempontból kizárólag az adott megjelölés és az árujegyzék összevetésével végezhető el.

b) a közrendbe, közerkölcsbe ütköző megjelölések

A Vt. 3.§ (1) bekezdés a) pontja szerint a védjegyként lajstromozni kívánt megjelölés nem részesülhet oltalomban, ha az a közrendbe vagy közerkölcsbe ütközik. Ez a feltétel abszolút kizáró oknak minősül.

A közerkölcsbe ütköző megjelölések közé tartoznak például azok, amelyek durva, bántó kifejezéseket, trágárságokat, obszcén ábrákat tartalmaznak, illetve amelyek erőteljes szexuális tartalmuk miatt sértik a közízlést, bár utóbbiak tekintetében egy jogeseten keresztül (SeXer Love Drink eset) látni fogjuk ennek relatív voltát. Ugyancsak sérti a közerkölcsöt, amikor elismert és tisztelt történelmi személyiségek nevét kívánják védjegyként felhasználni úgy, hogy a védjeggyel ellátott termékek és a történelmi személyiség közötti kapcsolatteremtés visszatetszést kelt (pl. ha Kossuth Lajos nevével, mint védjeggyel gumi óvszert szeretnének forgalomba hozni, amely történelmi személyiség tiszteletre méltósága és emléke a forgalmazott termék szexuális jellegével kevéssé lehet összeegyeztethető a közfelfogás szerint).

A közerkölcs életszerű, a társadalmi környezettől el nem rugaszkodó erkölcsi mércét jelent, nem valamilyen elvont és magas szintű erkölcsi követelményt. Figyelembe kell venni azonban az elbírálás során, hogy a közerkölcs - tekintettel arra, hogy a társadalom széles körében uralkodó erkölcsi normák összessége - idővel változhat.

A Hivatal gyakorlatában a közrend és közerkölcs vonatkozásában (tekintettel arra, hogy az jogi norma szintjén – véleményem szerint helyesen – nem definiált) figyelemmel van a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseire, akár más jogterületet illetően kifejtettek vonatkozásában is. Ilyen pl. a sajtótermék nyilvános közlésének megtiltása iránti kérelem elbírálásánál irányadó szempontok esetében közzétett, a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 3.§ (1) bekezdésében rögzített szabály - miszerint a sajtószabadság gyakorlása (egyebek mellett) nem sértheti a közerkölcsöt – elemzése. Ebben a határozatban13 a Legfelsőbb Bíróság kifejti: „A közerkölcs fogalmát és tartalmát jogszabály nem határozza meg. Azok a magatartási szabályok sorolhatók ide, amelyeket a társadalom általánosan elfogad. A sajtótermék közerkölcsbe ütközését akkor lehet megállapítani, ha ezen jellege a közfelfogás szerint egyértelmű és vitathatatlan." A Hivatal az ilyen és ehhez hasonló jogesetekre is figyelemmel alakítja ki a maga gyakorlatát, amikor a Vt. vonatkozó normáját ülteti át a gyakorlatba, amelyre az alábbi példákat ismertetjük.

A SeXer Love Drink esetben eltért egymástól a Hivatal és a Fővárosi Bíróság véleménye a közerkölcs megítélése vonatkozásában15. A kérelmező a SeXer Love Drink színes ábrás megjelölés oltalmát kérte különféle áruosztályokra. Az ábra a „69"-es számmal is ki volt egészítve, így:

A Hivatal álláspontja szerint a megjelölés nem részesíthető oltalomban, mivel közerkölcsbe ütközik, amelyet egyértelműen megalapoz a megjelölés részét képező „SeX(er)" szó és a „69" szám használata. Az elutasító határozat indokolása szerint a „SeXer Love Drink 69" felirat többszörös szexuális utalást tartalmaz. Megtalálható rajta mind a szex, a szerelem szó és egy bizonyos fajta szexuális pozícióra való utalás is. Mindezek együttesen eredményezik a közerkölcsbe való ütközést.

A kérelmező a határozat megváltoztatását és a védjegy lajstromozását kérte a Fővárosi Bíróságtól. Véleménye szerint a termék és a közerkölcs viszonyára vonatkozó közvélemény kutatás vagy hivatalos állásfoglalás hiányában senki nem jogosult arra, hogy egy jelenséget vagy tárgyat, közerkölcsöt sértőnek minősítsen. A bejelentett megjelölés nem sérti a közerkölcsöt, hiszen nincs benne pornográfia, meztelenkedés, ugyan utal a szexre mint természetes emberi igényre, de az értelmező kéziszótár sem tartja a „szex" kifejezést közízlést sértőnek. A 69-es jel, bár lehetséges neki szexuális jelentést tulajdonítani, elsősorban a kínai yin-yang jele, amely az egyensúlyt szimbolizálja. Ezekkel együtt a termék kifejezetten elegáns, visszafogott.

A bíróság a jogorvoslati kérelmet alaposnak találta. Az ítéletben kifejtette, hogy csupán a „sex" szó írásbeli megjelenítése vagy kiejtése önmagában nem ütközhet a társadalom erkölcsi közfelfogásába, a közerkölcsbe. Nem kapcsolódik ugyanis hozzá negatív tudattartalom, például nem obszcén, nem durván szeméremsértő. A szexszel ma már az iskolákban vagy újságokban nyíltan foglalkoznak, és olyan tudományágak is kialakultak, mint a szexológia vagy szexuálpszichológia. Ezek a megállapítások akkor is helyesek, ha a „SeX(er)" szó a megjelölésben a Love Drink szavakkal együtt jelenik meg. Még ha feltételeznénk is az átlagfogyasztóról, hogy ismeri az angol szavaknak a magyar jelentését, akkor sem vezethet negatív asszociációhoz a megjelölés, mivel ez csak fantáziaszó és nem egy termékfajta. Olyan termék ugyanis, hogy love drink (szerelmi ital) nem létezik. A 69-es szám vonatkozásában helytálló volt a hivatali megállapítás, mert ez a szám valóban a szexualitásra is utalhat. Azonban szigorúan véve nem ez a jel képezte a bejelentés tárgyát ezért nem is képezheti állandó elemét az üvegeken látható feliratnak. Másrészt osztotta a kérelmező véleményét a bíróság annyiban, hogy a 69-es számnak a szexre utaló jelentéstartama nem közismert és egyértelmű az átlagos fogyasztók körében. Mindezek alapján a bíróság megállapította, hogy a SeXer Love Drink fantázia szóösszetétel nem sérti a jóízlést, nem ütközik az erkölcsi közfelfogásba és oltalomban részesíthető, azaz elrendelte a védjegy lajstromozását.

A közerkölcsbe ütközött a cilinderes halálfejet tartalmazó ábrás megjelölés is, amely a "BLACK DEATH VODKA" (ügyszám: M9601863) szóelemet is tartalmazta, és amelynek az árujegyzéke a Nizzai Megállapodás szerinti 33. osztályba sorolt szeszesitalokra terjedt ki. Az ábrás védjegyet az alábbiakban be is mutatjuk:

A Hivatal a bejelentést elutasította, mert az érdemi vizsgálat során megállapította, hogy a megjelölés, amelynek jelentése "fekete halál", a hozzá tartozó halálfejes ábrával sérti a közerkölcsöt.

Dán bejelentő kérte a SUPERFOS (ügyszám: 003784584) megjelölés védjegykénti lajstromozását egyes termékekre. A Hivatal a bejelentést elutasította arra hivatkozva, hogy a szó második eleme egy olyan trágár kifejezés, amelynek használata sérti a közerkölcsöt. A Fővárosi Bíróság szerint azonban az átlagfogyasztóból legfeljebb fanyalgást vált ki a kérdéses szóelem, de semmiképpen nem mondható trágárnak, illetve közízlést sértőnek. A kifejezést, mint egészet vizsgálva az átlagos magyar fogyasztó külföldi eredetre asszociál, esetleg a "szuperfoszfát" rövidítésének véli14.

Bizonyos esetekben viszonylag könnyebb dolga van a Hivatalnak egyes bejelentések közerkölcsbe ütközésének vizsgálatánál erre példa a kenderlevél rajzának színes ábrás védjegykénti lajstromozásának elutasítása, amelyet a Fővárosi Bíróság helyben hagyott16. A kérelmező az alábbi ábrás védjegy oltalmára nyújtott be kérelmet:

A Hivatal a bejelentés vizsgálata során megállapította, hogy a fenti megjelölés nem részesíthető védjegyoltalomban, mivel az egy cannabis levelet ábrázol, amely köztudomásúan marihuána kábító hatású cigaretta alapjául szolgál. A kábítószerrel való visszaélés a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 282.§-ának (1) bekezdése szerint bűncselekmény. Mivel az állam ennek megfelelően a kábítószer fogyasztást jogi eszközökkel tiltja, ezért a kábítószer, illetve annak alapanyagát ábrázoló megjelölés közerkölcsbe ütközik. A Hivatal szerint a cannabis levél társadalmilag ismert egyezményes jele a könnyű drogoknak, ezen belül a marihuánának, így nem véletlenül választották a könnyű drogok legalizálásáért tüntetők jelükként a cannabis levelet. A magyar társadalom többsége nem fogadja el a könnyűdrogokat, így annak ábrázolása közerkölcsöt sért.

A kérelmező – a Hivatal felhívására – úgy nyilatkozott, hogy a közerkölcs fogalmát és tartalmát jogszabály nem határozza meg, mivel minden emberben más és más normák alakulnak ki, amelyet az is igazol, hogy a jogalkotó sem tudta megfogalmazni ezt a fogalmi kört. Előadta továbbá, hogy a kender egy vadon élő növény, melyet számos iparág (gyógyszeripar, textilipar, élelmiszeripar, építőipar) hasznosítja, de nem kábítószerként. A kender Magyarországon nem tiltott jelkép, és a marihuánát egyébként is a cannabis virágából állítják elő, nem a leveléből. A mákból is lehet kábítószer hatású készítményt előállítani, mégis a mákból készült termékeken feltüntetik a mákot, mint növényt. Hivatkozott arra is, hogy az Európai Unióban hasonló védjegyek lajstromozásra kerültek, sőt, Magyarországon is lajstromozott olyan megjelölés, amelyben kenderlevél ábrája szerepel.

A Fővárosi Bíróság nem tartotta megalapozottnak a jogorvoslati kérelmet. A szakdolgozatomban már az előző abszolút kizáró ok kapcsán egy sajtótermék vizsgálata vonatkozásában ismertetett, a Legfelsőbb Bíróság iránymutató eseti döntésére is hivatkozva megismételte, hogy a közerkölcs fogalmába azok a szabályok sorolhatók, amelyeket a társadalom általánosan elfogad. A közerkölcs lényegében erkölcsi közfelfogást jelent a társadalmilag helyesnek tekintett magatartási szabályokról. A közerkölcsöt ezen magatartási szabályoknak a társadalmi közmegegyezés által meghatározott összessége adja. Rámutatott a bíróság, hogy a Vt. 3.§ (1) bekezdés a) pontja nem feltételezi, hogy a megjelölés valamilyen konkrét jogszabályba – pl. a Büntető Törvénykönyvbe – ütközzön, mert a közerkölcs ennél szélesebb magatartási szabályokat ölel fel. Leszögezte a bíróság, a Hivatal megállapításaival egyező módon, hogy a drogok általános társadalmi megítélése alapozza meg a közerkölcsbe ütközést, és ebből a szempontból annak sincsen jelentősége, hogy adott drogok hatásáról szakértői körök milyen vitákat folytatnak.

Megjegyzendő ezen kizáró ok tárgyalása kapcsán, hogy a közrendbe és a közerkölcsbe ütközés egy adott megjelölés esetében sokszor egyaránt megállapítható.

A következőkben a közrendbe ütközés alkalmazását mutatom be.

A közrend fogalmának a Vt. vonatkozó rendelkezés alkalmazásában a francia ordre public, illetve az angol public policy fogalmával azonos jelentést kell tulajdonítani, amely tartalmilag jogrendszerünk alapvető intézményeit és elveit foglalja magában.

A közrendbe ütköznek például azok a megjelölések, amelyek ún. "önkényuralmi jelképet" tartalmaznak.

A Btk. 269/B. §-a szerint aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vörös csillagot vagy ezeket ábrázoló jelképeket terjeszt, nagy nyilvánosság előtt használ, vagy közszemlére tesz, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg vétséget követ el és pénzbüntetéssel büntetendő.

A Btk. Kommentárja szerint "a jelkép valamely eszmének, személynek, vagy eseménynek jelvénnyel, vagy képpel való megjelölése, amelynek az a rendeltetése, hogy a jel és a megjelölt eszmék, személyek vagy események egymással kapcsolatba hozhatók legyenek. A nagy nyilvánosság előtti használat ebben az összefüggésben valamely termék forgalmazása során a terméken történő jelzésszerű feltüntetést jelenti. Az önkényuralmi jelkép használata abban az esetben azonban nem valósul meg, ha az egyébként tiltott jelkép közszemlére tétele a történelem, vagy a jelenkor eseményeiről szóló előadással összefüggésben pusztán tájékoztatás céljából történik."

Az önkényuralmi jelképek használatának tilalmáról szóló szabály következetes alkalmazása mellett is oltalomképesnek bizonyultak a "STELLA ARTOIS N.A" (ügyszám: M0205952) színes ábrás védjegyek is.

A védjegyek a szóelem felett üres kialakításban vörös csillagot tartalmaznak védjegyelemként. A bejelentések érdemi vizsgálatánál megállapítást nyert, hogy a vörös csillag ebben az ábrázolásban nem minősül önkényuralmi jelkép szerinti használatnak, mivel az ábra dominánsnak nem tekinthető része egyáltalán nem mutat kapcsolatot az önkényuralmi jelképpel azonosított eszmével. A Hivatal a megjelölések oltalomképességét az árujegyzékre - 32. áruosztály - tekintettel vizsgálta. Ennek során megállapította, hogy az árujegyzékben szereplő italok, üdítőitalok csomagolásán szereplő címke - amelyen alig észrevehető helyen egy ötágú vörös csillag kerül feltüntetésre - esetében nem áll fenn annak a veszélye, hogy ezt a fogyasztók önkényuralmi jelképnek tekintenék. Ez utóbbi jogeset kapcsán bemutatjuk a hivatkozott ábrázolásokat:

A Hivatal védjegy lajstromozási gyakorlatának módszertana megállapítja, hogy önmagában nem számít a megjelölést a védjegyoltalomból kizáró oknak, ha a megjelölés használata jogszabályba ütközne. Ennek két fő oka van: egyrészt a védjegy lajstromozására irányuló eljárás természetével, az ebben az eljárásban a Hivatal által elvégzendő vizsgálattal kevéssé egyeztethető össze olyan kérdések elbírálása, amelyek a megjelölés potenciális vagy tényleges használatára vonatkozó - védjegyjogon kívüli - jogszabályi előírásokkal függnek össze; másrészt önmagában az a körülmény, hogy valamely megjelölés használata - védjegyjogon kívüli - jogszabályi korlátozás vagy tilalom alá esik, nem indokolja a megjelölés kizárását az oltalomból. Nem a védjegy lajstromozására szolgáló eljárásban kell ellenőrizni és betartani a megjelölés használatára vonatkozó olyan jogszabályi előírásokat, amelyek a védjegyjogon, a Vt. szabályozási tárgykörén kívül esnek.

Hozzáteszem, véleményem szerint önmagában nem rossz megoldás, hogy egyes döntések esetében a Hivatal hivatkozik a közerkölcs, közrend értelmezése esetében egyes tételes jogi normákra (Btk.-ra, vagy más jogszabályra). A jogi normák mintegy mankóként szolgálhatnak egyes szubjektív alapon eldönthető ügyek, védjegy bejelentések elbírálásánál, lévén ezen fogalmak nem definiáltak és mind a Hivatal, mind a bíróság (illetve ezek képviseletében eljáró ügyintézők, bírák) azok megítélésénél saját tapasztalataikra és józan megítélésükre támaszkodhatnak csupán. Másfelől nézve azonban helyes az a megközelítés is, miszerint ezen oltalomképességi feltétel vizsgálatánál nem elsősorban az írott jogi szabályok az irányadók, hanem kizárólag az esetjog, mint quasi szokásjog (amely adott időben kifejezi a társadalmi közmegegyezést) és a bíráló egyén szubjektuma. Ez utóbbival szemben az a társadalmi elvárás, hogy a jogalanyok védelmét és az általános erkölcsi mércét érvényesítse, nem pedig „mechanikus módon" tételes jogi szabályokat idézzen be egy-egy határozat indokolásába, hiszen feltételezhető, hogy a jogalkalmazó egy erre a feladatra kiképzett, értelmiségi attitűddel rendelkező szakember, akinek feladata és felelőssége, hogy adott kérdésekben érdemi döntéseket hozzon.

c) a rosszhiszemű bejelentések

A Vt. 3. § (1) bekezdés c) pontja szerint „A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra."

A Hivatal gyakorlatában a rosszhiszeműség vizsgálatakor annak anyagi jogi fogalmából indul ki, tekintettel a Ptk. 4. § (1) bekezdésére, amely alapelvi szinten rögzíti: „A polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni." A rosszhiszeműen eljáró személy ezt az alapelvet sérti meg.

A védjegybejelentő rosszhiszeműsége megállapításának feltétele, hogy tudatában legyen eljárása jogszerűtlenségének. A rosszhiszeműen eljáró kérelmező ilyen tudattartalma azáltal realizálódik, hogy cselekményének - azaz a védjegybejelentés benyújtásának - valódi szándéka a védjegyoltalommal való visszaélés lehetőségének a megteremtése, a jogintézménynek a rendeltetésével össze nem egyeztethető célra történő felhasználása, vagyis a joggal való visszaélés.

A Hivatal módszertani útmutatója leszögezi, hogy a védjegybejelentő "male fides" tudattartalmának fennállása nehezen bizonyítható. A bizonyítás során fontos szempont lehet, hogy a védjegybejelentő a bejelentéskor tudatában volt-e annak, hogy a megjelölés rajta kívül álló más személyhez köthető, és a védjegyjoggal való visszaélést - alapvetően - ezzel a személlyel szemben kívánta realizálni, például egy későbbi jóhiszemű jogszerzés megakadályozása útján. Ennek körében jelentőséggel bírhat, hogy a felek között volt-e üzleti kapcsolat a bejelentés benyújtását megelőzően, illetve azonos piaci szegmensben tevékenykednek-e. Ennek megfelelően elképzelhető, hogy a védjegybejelentés az árujegyzéknek csupán egy részére nézve minősül rosszhiszeműnek: olyan áruk és szolgáltatások tekintetében, amelyek érintett piacán a harmadik személy - akinek a sérelmére megvalósulhat a joggal való visszaélés - érdekelt. Ilyen esetben a védjegybejelentés az árujegyzékébe tartozó egyéb árukra és szolgáltatásokra nézve nem tekinthető rosszhiszeműnek.

A Fővárosi Bíróság az ACG ALL CONDITIONS GEAR ügyben megállapította, hogy a védjegyjogi rosszhiszeműség megállapításához két alapvető körülmény bizonyítása szükséges: egyrészt azt kell bizonyítani, hogy a bejelentő tudott a korábbi megjelölésről, másrészt azt, hogy a bejelentőnek a bejelentéskor valaminő csalárd, tisztességtelen szándéka állott fenn. E rosszhiszeműségi fogalom mellett a felek közötti tényleges üzleti kapcsolat fennállása, illetőleg a korábbi megjelölés tényleges belföldi használata mindössze a fenti tényállási elemek bizonyítását könnyíthetik meg, ám nem feltételei a rosszhiszemű magatartás bizonyításának17.

Önmagában az a körülmény, hogy az adott megjelölés más országban védjegyoltalom alatt áll, az oltalmak eltérő területi hatálya miatt nem eredményez rosszhiszeműséget. Ehhez hasonlóan, a bejelentés rosszhiszeműségének igazolására nem elegendő, hogy azonos megjelölés ismételt elutasítást követő bejelentéséről van szó, vagy ha a Hivatal tudomása szerint a lajstromozatlan megjelölés lajstromozási igénye mást illet (pl. közismert védjeggyel való ütközés vagy más korábbi megjelölés-használata esetén).

Ismert jelenség az ún. "védjegykalózkodás". A hatékony jogalkalmazáshoz elengedhetetlenül szükséges ezen cselekmények kiszűrése és háttérbe szorítása, illetve annak megakadályozása, hogy a rosszhiszeműen eljáró bejelentők mások jogainak tudatos megsértésével védjegyoltalomhoz jussanak.

A védjegy lajstromozására irányuló eljárásban és a törlési eljárásban a Hivatal nem feltételezheti a bejelentő, illetve a védjegyjogosult rosszhiszeműségét. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 6.§ (2) bekezdésének második fordulata szerint: „Az ügyfél jóhiszeműségét az eljárásban vélelmezni kell, a rosszhiszeműség bizonyítása a hatóságot terheli." A bejelentő, illetve a védjegyjogosult rosszhiszeműségét tehát annak kell bizonyítania, aki erre hivatkozik. A védjegy lajstromozására irányuló eljárásban a rosszhiszeműséget megalapozó tények és körülmények feltárására az esetek többségében harmadik személy által benyújtott észrevétel alapján van lehetősége a Hivatalnak. Ez a körülmény véleményem szerint megkérdőjelezi a rosszhiszeműség hivatalból való vizsgálatának követelményének életszerűségét, hiszen ezen ügyek kapcsán jellemzően a Hivatalnak nincs előzetes információja egy bejelentett védjegyoltalmi igény előzményeiről, arról az ellenérdekű fél kérelme nyomán értesül. Erről bővebben a tanulmányom 4. fejezetében kívánok írni.

A rosszhiszeműség és egyéb lajstromozást gátló feltétel együttesen is fennállhat. Bármely egyéb feltétlen vagy viszonylagos lajstromozási akadály fennállása viszont nem vonja maga után automatikusan a rosszhiszeműség megállapítását.

Alaposnak értékelte a Hivatal a védjegybejelentő rosszhiszeműségére alapozott védjegytörlési kérelmet a MEGAVISION (ügyszám: M0802347) ügyben. Ez a megjelölés napszemüvegek és egyéb optikai cikkek és ehhez kapcsolódó szolgáltatások körében áll oltalom alatt. Az ellenérdekű fél a védjegytörlési kérelmében előadta, hogy optikai eszközöket árusító üzletet kívánt nyitni az egyik vidéki bevásárlóközpontban. A nyitás előtt transzparensen is hirdette az üzlet kirakatában: „Itt hamarosan MEGAVISION optikai szalon nyílik". Ennek érdekében jött létre az ellenérdekű féllel azonos tevékenységű gazdasági társaság, amely cég nevének vezérszava azonos a támadott védjeggyel. A Hivatal tényként rögzítette, hogy a felek korábban üzleti kapcsolatban álltak, jelenleg pedig egymás versenytársai; e körben jelentőséget tulajdonított annak, hogy mindkét fél ugyanazon városban fejti ki tevékenységét és azonos üzletközpontban bérelnek üzlethelyiséget. A kérelmező által tett nyilatkozatok és okirati bizonyítás alapján a Hivatal megállapította, hogy a kérelmező a védjegybejelentés időpontjában tudott az ellenérdekű fél megjelölés használatáról. Ebből arra következtetett, hogy a védjegyjogosult – saját elmondása szerint is – figyelemmel kísérte az ellenérdekű fél tevékenységét, tudott arról, hogy az adott bevásárlóközpontban üzletet kíván nyitni. Állításával ellenétben valószínűtlen, hogy a jogosult ne látta volna az ellenérdekű fél üzletének poszterét a védjegynek megfelelő felirattal a pláza földszintjén, annál is inkább, mert a kérelmező üzlete ugyanott, csak az emeleten található. Elárulta a jogosult a csalárd szándékát saját elmondásában az is, hogy az ellenérdekű fél részéről tisztességtelennek tartotta, hogy ugyanabban a bevásárlóközpontban bérelt helyiséget, mint ő, és attól félt, hogy vevőkörének egy része átpártol versenytársához, akinek a földszinti boltja a kérelmező szerint még kedvezőbb elhelyezkedésű is. A rosszhiszeműséget alátámasztotta az a körülmény továbbá, hogy a jogosult már korábban hasonlóan járt el az ellenérdekű féllel szemben, amikor is szintén védjegybejelentést tett annak egy másik, „FÓKUSZ" nevű üzletével azonos megjelölésre. Mindezen, véleményem szerint kellően alátámasztott érveléssel szemben a jogorvoslat során eljáró bíróság nem a rosszhiszeműség, hanem a névviselési jog sérelmére tekintettel adott helyt a megváltoztatási kérelemnek. Fő indoka az volt ebben a körben, hogy a Hivatal azt a tényt nem tisztázta kellően, melyik fél ötlete volt eredetileg a MEGAVISION megjelölés valójában, ennek hiányában pedig a rosszhiszeműségre sem vonhatott le kellően kiegyensúlyozott következtetéseket.

Megállapította a rosszhiszeműséget törlési eljárásban az ellenérdekű fél kérelmére a Hivatal és a bíróság is a FUBU védjegy (ügyszám: M9900386) vonatkozásában. Az eljárás során megállapítást nyert: a magyar bejelentő annak tudatában igényelt a megjelölésre oltalmat, hogy az olyan fantáziaszó, amelyet más alkotott meg, és amely az árujegyzékbe tartozó ruházati termékekkel kapcsolatban más aktív szellemi tevékenységének az eredménye18.

A CHENSON védjegy törlésére irányuló eljárásban bizonyításra került, hogy a védjegy jogosultja a kérdéses megjelöléssel ellátott árut az ellenérdekű féltől vásárolta külföldön, majd Magyarországon forgalomba hozta, illetve a megjelölés oltalmára a saját nevében bejelentést tett. A rosszhiszeműség kapcsán arra mutatott rá a bíróság, hogy a kérdés megítélésekor nincs jelentősége annak, hogy a törlést kérő fél által külföldön gyártott és forgalmazott termékekhez kapcsolódó védjegy Magyarországon nem áll oltalom alatt. Ettől függetlenül a jogosult jól tudta, hogy a megjelölés oltalma nem őt illeti meg19.

Ugyancsak megállapította a rosszhiszeműséget a Hivatal és a bíróság is a POKEMON védjegybejelentés elbírálása során. Bizonyítást nyert, hogy a magyar bejelentővel szemben észrevételt benyújtó külföldi cég a megjelölésre a világ számos országában védjegyoltalommal rendelkezik, illetve az Interneten, valamint a magyarországi és a külföldi sajtóban nagy számban megjelenő publikációk alapján mindenki számára egyértelművé vált, hogy a megjelöléshez fűződő jogok a külföldi céget illetik. A magyar bejelentő pedig ezt jól tudva tette meg a védjegybejelentést20.

Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozásával a közösségi védjegyek hatálya hazánk területére is kiterjedt, azon közösségi védjegyeké is, amelyeket 2004. május 1-je előtt lajstromoztak.

A bejelentő rosszhiszeműsége nem állapítható meg pusztán azon az alapon, hogy a nemzeti vagy Magyarországon is oltalom alatt álló nemzetközi védjegy elsőbbségi időpontjában azonos vagy ahhoz összetéveszthetőségig hasonló megjelölés más javára közösségi védjegyként már oltalom alatt állt. A rosszhiszeműséget vagy annak hiányát ebben az esetben is a korábban kifejtett szempontok vizsgálata alapján lehet csak megállapítani.

3. A védjegyoltalom relatív kizáró okai

Viszonylagos (relatív) kizáró okoknál a megjelölés minden esetben valamilyen konkrétan meghatározható korábbi joghoz fűződő jogosultságokat sért. 2004. május 1. napját (azaz hazánknak az Európai Unióhoz való csatlakozását) követően benyújtott bejelentések esetében a viszonylagos kizáró okokat csak a korábbi akadályozó jog jogosultja által benyújtott felszólalás esetén vagy törlési eljárásban vizsgálja a Hivatal. A viszonylagos kizáró okok e viszonylagos jellege abban is áll, hogy viszonylagos kizáró ok alapján nincs kizárva a megjelölés az oltalomból, ha a korábbi akadályozó jog jogosultja a megjelölés védjegyként történő lajstromozásához hozzájárul. A viszonylagos kizáró ok tehát hozzájáruló nyilatkozattal - a feltétlen kizáró okokkal ellentétben - elhárítható. A következőkben a relatív kizáró okok közül részletesen a névhez való jog sérelmét és azon megjelöléseket vizsgálom, amelyet más lajstromozás nélkül ténylegesen használ belföldön.

a) a névhez való jog sérelme

A Vt. 5. § (1) bekezdés a) pontja szerint „nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés, amely másnak személyhez - különösen névhez, képmáshoz - fűződő korábbi jogát sértené".

A jelen pontban kifejtésre kerülő relatív kizáró ok jogi hátterét a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 77.§-a adja meg, amely szerint:

„(1) Mindenkinek joga van a névviseléshez.

(2) Tudományos, irodalmi, művészi vagy egyébként közszerepléssel járó tevékenységet - mások jogainak és törvényes érdekeinek sérelme nélkül - felvett névvel is lehet folytatni.

(3) A jogi személy nevének különböznie kell azoknak a korábban nyilvántartásba vett jogi személyeknek a nevétől, amelyek hasonló működési körben és azonos területen tevékenykednek.

(4) A névviselési jog sérelmét jelenti különösen, ha valaki jogtalanul más nevét használja, vagy jogtalanul máséhoz hasonló nevet használ. A tudományos, irodalmi vagy művészi tevékenységet folytató - ha neve összetéveszthető a már korábban is hasonló tevékenységet folytató személy nevével - az érintett személy kérelmére saját nevét is csak megkülönböztető toldással vagy elhagyással használhatja e tevékenység gyakorlása során."

A név arra szolgál, hogy a személy egy adott közösség többi tagjától megkülönböztethető legyen. A névviseléssel a természetes és a nem természetes személy célja is az, hogy magát másoktól elkülönítésre alkalmas módon megjelölje, s ekként biztosítsa, hogy a név alapján őt - és csakis őt - lehessen felismerni. A névviselés joga lényegében tehát azt jelenti, hogy a jogszabály védi a már felvett nevet, egyben jogellenesnek tartja a jogosulatlan névhasználatot, valamint - meghatározott esetekben - az olyan név használatát is, amely más névvel összetéveszthető.

A személyhez fűződő jogok sérelmének megállapítása függ a név gyakoriságától, az érintett személy ismertségétől, illetve attól is, hogy az adott személyt miről ismerik. A személyhez fűződő jogok esetleges sérelmét a konkrét esetben felmerülő szempontok alapján, a védjegybejelentés árujegyzékére figyelemmel kell megítélni.

A nem természetes személy névviselésének szabályai a magánszemélyekre vonatkozó előírásoktól lényegesen eltérnek mind a név megválasztását, mind annak tartalmi vonásait illetően. A nem természetes személyt lényegesen szélesebb választási jog illeti meg a nevének meghatározásában, mint a magánszemélyt. A névviselésről szóló jogi szabályozás során ezért - a névhez való jog megsértésének megelőzése érdekében - nagyobb szerephez jutnak a névfelvétel kapcsán érvényesülő korlátozó rendelkezések.

A jogirodalom a gazdálkodó szervezetek nevét, az ún. kereskedelmi név alatt jelöli. A kereskedelmi név legáltalánosabb formája az ún. üzletjelző. Ide sorolható minden olyan a gazdasági életben használt név (ábra), amelyet cégbejegyzés nem véd.

A kereskedelmi név védelmét a Ptk.-n túl más jogszabályok - így a védjegyoltalmi és cégjogi szabályok - is biztosítják.

A jogi személy névválasztásával, névviselésével kapcsolatos elvárások egy részét jogszabály írja elő, más része pedig kiterjesztő jogértelmezéssel a bírói gyakorlaton alapul. A gyakorlat által elismerten ugyanakkor a névviseléssel kapcsolatos jogok - és ezzel a jogvédelem - a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteket (gazdasági társaságokat) is megilletik.

A jogszerű névviseléssel szemben támasztott alapvető követelmény - ekként a nem természetes személy esetében is - az, hogy

- más nevét, vagy máséhoz hasonló nevet jogtalanul ne használjon

- a hasonló működési körben és azonos területen tevékenykedő, nyilvántartásba vett szervezetek nevétől a neve különbözzék (névkizárólagosság elve)

- neve megfelelően tükrözze a valóságot (névvalódiság elve)

- válasszon karakterisztikus nevet, amely megfelel a nyelvhelyesség követelményeinek is (névszabatosság elve). E követelménynek a személyhez fűződő jogok vonatkozásában nincs jelentősége.

A névviselés jogának megsértésében megmutatkozó személyiségi jogsérelem számtalan módon megvalósulhat. Megállapításában a felróhatóságnak jelentősége nincs, azt csak a jogellenes névviseléssel okozott kár megtérítésére irányuló igény esetén kell vizsgálni.

A névkizárólagosság elvéből (Ptk. 77. § (3) bekezdés) következően a nem természetes személy csak olyan nevet használhat, amely a hasonló működési körben, azonos területen tevékenykedő és korábban már nyilvántartásba vett szervezet nevétől eltér. E törvényhely alkalmazásában nyilvántartás alatt nemcsak a cégnyilvántartást kell érteni, hanem minden olyan jogszabályi előírás alapján működő regisztert, amely valamely nem természetes személy létrejöttéhez, működéséhez szükséges nyilvántartásba vételre szolgál (például a társadalmi szervezetek, alapítványok stb. nyilvántartását).

A névkizárólagosság szabályában az azonos helyet földrajzi helyként kell értelmezni. Működési területének azonosságát vagy különbözőségét azonban nem a székhelyének vagy a telephelyének elhelyezkedése határozza meg. A bírói gyakorlat szerint a működési kör fogalma sem azonos a bejegyzett működési körrel.

A névvalódiság elvének megsértése akkor járhat személyiségi jogsérelemmel, ha az elnevezés alaptalanul olyan látszatot kelt, mintha az adott szervezet működése egy másik szervezet vagy közösség tevékenységéhez kapcsolódna (lásd az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 7. § (1)-(2) bekezdését).

A jogban járatlan személyek számára nem nyilvánvaló, hogy a cégnév nem azonos a védjeggyel. A cég neve a cégnyilvántartási bejegyzéssel nem teremt védjegynek megfelelő oltalmat az adott névnek. Megilleti a fentiekben leírt módon a céget is a névviselésre vonatkozó személyiségi jogi védelem, és utóbb bejegyeztetni kívánt cégneveknek markánsan különböznie kell a korábban nyilvántartásba vett nevektől (pl. a Cégbíróság gyakorlata szerint nem jegyzi be a már nyilvántartásba vett On-Line Zrt. mellett egy újonnan regisztráltatni kívánt On-Line 2011 Zrt. nevet). Érdekes a hatályos jogunkat vizsgálva, hogy a cégeljárásról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. V. törvény (Ctv.) a cégek névviselésére vonatkozóan összességében szigorúbb feltételeket határoz meg, mint amilyeneket az egyébként sokkal nagyobb kereskedelmi transzparenciával bíró védjegyek esetében előír a Vt.

A Ctv. a cégnévre a következő vizsgálódásunk szempontjából releváns szabályokat tartalmazza:

„3. § (1) A cégnévnek a választott cégforma megnevezését, valamint legalább a vezérszót kell tartalmaznia.

(4) A cégnévnek (rövidített névnek) az ország területén bejegyzett más cég elnevezésétől, illetve a 6. § (3) bekezdése szerint lefoglalt elnevezéstől - a cégforma különbözőségén túlmenően is - egyértelműen különböznie kell, és nem kelthet olyan látszatot, ami - különösen a cég tevékenységi körét és a választott cégformát illetően - megtévesztő.

4. § (1) A cégnévben szerepelhet a cégtulajdonosnak vagy a cég tagjainak neve a 3. § (4) bekezdésének megfelelő alkalmazásával.

(3) A cégnévben az „állami" vagy „nemzeti" kifejezés csak abban az esetben szerepelhet, ha a cégben az állam közvetlenül vagy szervezetei útján többségi befolyással (Ptk. 685/B. §) rendelkezik, vagy a cég a külön törvény szerinti tartós állami tulajdoni körbe tartozik.

(5) A történelem kiemelkedő személyiségének nevét a Magyar Tudományos Akadémia engedélyével, olyan elnevezést pedig, amelyhez másnak jogi érdeke fűződik, csak a jogosult hozzájárulásával lehet a cégnévben szerepeltetni.

A fenti szabályokhoz képest védjegy esetében pl. a kiemelkedő történelmi személyiségek nevének védjegyként való bejegyeztetése nem ütközik feltétlenül akadályba. Ugyanígy az „állami" vagy „nemzeti" kifejezések használata sem.

A személyiségi jogi védelem fentebb részletezett alapvető egyik formáját érvényesíti tehát a Vt. a védjegyekkel kapcsolatosan is, amelyekre nézzünk most néhány példát az egyes jogesetek köréből.

A bejelentő a CHAGAL megjelölés védjegykénti lajstromozását kérte a Hivataltól a 14. osztályba tartozó órákra és egyéb időmérő eszközökre. A Hivatal a bejelentést elutasította arra hivatkozva, hogy a megjelölés személyiségi jogot sért, ugyanis egy betű híján megegyezik a világhírű festő, Mark Chagall családnevével. A kérelmező megváltoztatási kérelmet nyújtott be a hivatali határozattal szemben. A kérelmet mind a Fővárosi Bíróság, mind a Legfelsőbb Bíróság elutasította. A jogerős bírósági határozat megállapította, hogy a névviselési jog sérelme nem csak a családi név és az utónév együttes használatával valósulhat meg. Egy közismert családi név jogosulatlan használata jogsérelmet jelent az utónév feltüntetése nélkül is. Az ismert festő családneve és a bejelentett megjelölés közötti hasonlóságot nem zárja ki a jelentéktelen betűeltérés sem. A megjelölés láttán vagy hallatán a vásárlók a személynévre asszociálnak és ez a megjelölés a Vt. értelmében az oltalomból kizárt21.

A fenti logika alapján - a Vt. 2004. május 1-je előtt hatályos rendelkezéseit alkalmazva - utasította el ezek után a Hivatal a GRÓF APPONYI (ügyszám: M9804030) megjelölésre vonatkozó kérelmet. A hivatali döntés szerint a bejelentett megjelölés sérti az Apponyi család tagjainak személyhez fűződő jogait. A híres nemesi család neve, illetve a család egyes - a magyar történelemben betöltött szerepe közismert, ezért az védjegyként más számára a család életben lévő tagjainak engedélye nélkül oltalom alá nem helyezhető.

A fenti esetek természetes személyek nevének védelmét mutatták be a védjegy lajstromozási kérelmek bírálata keretében, nézzünk egy „ellenpéldát is" a cégek világából.

A TOIBOX ügyben22 ezen színes ábrás védjegy törlése iránt nyújtott be kérelmet a ToiBox Kft. nevű cég. A törlési kérelmet mind a Hivatal, mind a bíróság elutasította. A cégkivonat és a csatolt számlák alapján a hivatal és az első fokú bíróság egyezően állapította meg, hogy a kérelmező a TOIBOX megjelölést cégnévként használta a támadott védjegy bejelentésének időpontját csupán néhány héttel megelőzően mobil WC-k kölcsönzése, azaz a támadott védjegy árujegyzékébe tartozó szolgáltatások körében. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerint a Hivatal és az első fokú bíróság helyesen állapította meg, hogy nincs helye a TOIBOX védjegy törlésének a névjog sérelme kapcsán. A jogerős ítélet szerint a rendelkezésre álló bizonyítékokból az volt megállapítható, hogy a fogyasztók a TOIBOX megjelölést az ellenérdekű félhez, vagyis a ToiToi Kft-hez kötik. Helyesen értékelték e körben azt a körülményt, hogy a megjelölés első három betűje a cégnévben is megjelenik, ami megkönnyíti a terméknévnek a cégnévhez való kapcsolódását. Osztotta a másodfokú bíróság az első fokú bíróság azon megállapítását, amely szerint a betűk tipográfiája, illetve az „I" betű fölött, az ékezet helyén található piros szívecske nem tekinthető olyan karakteres elemnek, amely a védjegyet és a kérelmező cégnevét kellő mértékben elkülöníthetővé teszi, ezért a cégnév és a védjegy nem vitásan hasonló. Helyesen jutott mindebből arra a következtetésre, hogy a vitathatatlan hasonlóság ellenére azonban a kifejtettek alapján nem lehet a kérelmező személyére következtetni, azaz a kérelmező nem tudta igazolni, hogy olyan érdemi tevékenységet kifejtett volna, amely alapján a fogyasztók a nevet hozzá kapcsolták volna, így a támadott védjegy nem ütközik a névviselési jogba.

Ez utóbbi jogeset kapcsán kívánjuk megjegyezni, hogy ebből is látható, hogy a védjegy oltalma és az általános polgári jogi névviselési jog a cégnév esetében nem teljesen „fedi át" egymást a védjegyjog vonatkozásában. A lényegében a cégnévvel (vezérszóval) való teljes azonosság nem elegendő a védjegy törléséhez, hiszen a névviselési jog ebben az esetben a Hivatal és az eljáró bíróságok szerint nem sérült, mert ahhoz jogi feltételként további elemet, a kérelmező személyére való „visszakövetkeztetés" lehetőségét, mint releváns követelményt is teljesítenie kellett volna. Vagyis a piacra már bevezetett termék vagy szolgáltatás védjegyével azonos cégnév „tulajdonosa" még az igazolt korábbi használat esetén sem feltétlenül igényelhet törlést erre a védjegyre, ha egyébként ez a védjegy más személy (akár jogi személy) szolgáltatásához, termékéhez bizonyítottan köthető.

Hasonlóan ítélte meg a Legfelsőbb Bíróság a CITYFOOD (ügyszám: M0702893) ügyet. Ebben a szóvédjegy ügyben az ellenérdekű CITY FOOD Bt. kérte, hogy a védjegyjogosult kérelmező a cégnév vezérszavával lényegében azonos védjegye kerüljön törlésre, más mellett a cég névhez fűződő korábbi jogának sérelme miatt. A felek ételek házhoz szállításának piacán érdekeltek. A Legfelsőbb Bíróság végzésében leszögezte, hogy a jogi személyek esetében a névhasználattal megvalósuló jogsértés szűkebb körben, korlátozott feltételek mellett állapítható meg. A cégnévnek a cégnyilvántartásba történő bejegyzése csak arra jogosítja fel a céget, hogy e nevet viselje. A jogi személynek azonban nevével a gazdasági forgalomban részt kell vennie és tényleges tevékenységet kell kifejtenie. A nevek ilyen ütközése esetén nem kizárólag a cégnyilvántartásba bejegyzett tevékenységeknek, hanem a felek által ténylegesen kifejtett, valóságosan gyakorolt tevékenységeknek van ügydöntő jelentősége a hasonló működési kör vizsgálatakor. Amennyiben a korábban nyilvántartásba vett jogi személynek nincs ténylegesen kifejtett tevékenysége, nincs valóságos működési köre, önmagában a nevek azonossága vagy hasonlósága esetén a névjog sérelmének megállapítása – tényleges érdeksérelem hiányában – fogalmilag kizárt.

Az ezen a területen meglévő jogalkalmazási anomáliát jól mutatja azonban, hogy az ügyet lezáró Legfelsőbb Bíróság egyértelmű hivatkozásai ellenére az eljáró Hivatal az közigazgatási eljárás keretében az ellenérdekű félnek adott igazat és törölte a védjegyet, az első fokú bíróság a Legfelsőbb Bíróságéval azonos módon ítélte meg az ügyet, a másodfokú bíróság viszont a törlési kérelmet a Hivatal döntésének megfelelően ismét alaposnak találta. A másodfokú bíróság a Ptk. 77.§-a kapcsán arra hivatkozott, hogy ez a jogi norma a jogi személy nevét és nem az általa forgalmazott terméket védi.

Miután fentiek alapján látható, hogy a névjog kapcsán a jogalkalmazók véleménye markánsan eltér egymástól, célszerű lenne a vonatkozó jogi normát pontosítani, amelynek tartalmára a 4. fejezetben szeretnék kitérni.

b) a megjelölés, amelyet más lajstromozás nélkül ténylegesen használ belföldön

A Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontja szerint: „Nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés, amelyet más lajstromozás nélkül korábbtól fogva ténylegesen használ belföldön, ha a megjelölésnek a korábbi használó hozzájárulása nélkül történő használata jogszabályba ütközne."

Ez a rendelkezés azoknak az érdekeit védi, akik ténylegesen használnak egy megjelölést gazdasági tevékenységük körében, azonban azt nem jelentették be védjegyoltalomra.

A kizáró ok alkalmazásának a fentebb hivatkozott jogszabályhely alapján három konjunktív feltétele van:

volt-e a védjegybejelentés elsőbbségi napját megelőző tényleges használat a kérelmező részéről (amelynek bizonyításához szükséges mértéket és időtartamot az árujegyzékbe sorolt áruk és szolgáltatások figyelembevételével kell megítélni), ésa lajstromozatlan megjelölés azonos vagy lényegileg azonos-e a védjegybejelentésben szereplő megjelöléshez képest, végül, a védjegybejelentő megjelölés használata - a korábbi használó engedélye nélkül - jogszabályba ütközik-e.

Ez utóbbi jogszabály jellemzően a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. Törvény (Tpvt.), különösen annak 6. §-a, amely szerint tilos az árut, szolgáltatást a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba hozni, reklámozni, továbbá olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni.

Fontos megemlíteni, hogy a Hivatalnak nincs hatásköre a Tpvt. 6.§-ába ütköző jogsértés megállapítására, hanem ilyen esetben a Hivatal azt vizsgálja, hogy az adott jogosulti magatartás elvileg alkalmas-e Tpvt. hivatkozott szakaszába ütközésre, és ezt a körülményt kizárólag a védjegyjogosultság körében értékeli, határozata is kizárólag a Vt. keretein belül értelmezhető és értelmezendő.

A Hivatal módszertana meg is állapítja, hogy a Hivatal nem prejudikál versenyjogi döntést, ezért a hivatali határozatokban mindig feltételes módot kell használni. E kizáró ok alkalmazása nem jelenti automatikusan azt, hogy a más ténylegesen használt, de nem lajstromozott megjelöléséhez fűződő jogokat sértő megjelölés bejelentője feltétlenül elmarasztalható lenne versenyjogi szempontból. Abban az esetben például, ha a bejelentett megjelölés tényleges használatát nem kezdte meg a bejelentő, nyilvánvalóan nem követ el versenyjogi jogsértést. A bejelentő által történő tényleges használat voltától függetlenül kell alkalmazni - a fenti szempontok alapján - ezt a kizáró okot.

A korábbi tényleges használat csak abban az esetben képez kizáró okot a későbbi védjegybejelentéssel szemben, ha azt - figyelembe véve az árujegyzékbe sorolt áru és szolgáltatás piacának jellemzőit - olyan mértékben használták, hogy annak eredményeképpen a fogyasztó a védjegyet látva a korábbi használóra asszociálhat. Olyan termékek vagy szolgáltatások esetében, amikor a releváns fogyasztói kört az átlagfogyasztók képezik, ezt csak földrajzilag kiterjedt, hosszú ideig fennálló és intenzív megjelölés használat útján lehet elérni, bár látni fogjuk, hogy az adott jogeset összes körülménye dönti el végül is ennek a kizáró oknak az alkalmazását (MEDUZA ügy).

A tényleges használótól eltérő személy javára az oltalom megadása csak abban az esetben tagadható meg, ha a tényleges korábbi használat ténye mellett a korábbi használó engedélye nélküli használat jogszabályba ütközne. Fontos megvizsgálni, hogy a védjegybejelentő a megjelölést a védjegybejelentés megtételét megelőzően nem használta-e. Amennyiben a védjegybejelentő megjelölés használata időben megelőzi a kizáró okra hivatkozó személy megjelölés használatát, akkor a kizáró ok nem alkalmazható. Ilyen esetben, amennyiben a védjegybejelentő a megjelölés használatát saját jogán valósította meg, más személynek a használathoz történő hozzájárulása szükségtelen, így a jogszabályba ütközés kizárt.

Törölte a Hivatal a REBECCA szóvédjegyet (ügyszám: M9604245), mivel az ellenérdekű fél igazolta, hogy ilyen néven alakult meg és működött folyamatosan a jogosulti védjegybejelentést már évekkel megelőzően. Az eljárás során becsatolt nagyszámú okirati bizonyítékkal igazolásra került az a tény is, hogy az ellenérdekű fél a védjegy árujegyzékébe tartozó ruházati termékeket ilyen megjelöléssel hozott forgalomba a védjegybejelentést megelőzően, illetve azt követően is folyamatosan. Ezért a jogosulti védjegyhasználat az ellenérdekű fél engedélye nélkül a Tptv. 6. §-ába ütközne.

Nem került viszont törlésre az ezen a jogcímen megtámadott OZIRIS szóvédjegy (ügyszám: M9700157). Az eljárás során megállapítást nyert, hogy az ellenérdekű fél a védjegy bejelentési napjánál korábban ténylegesen használta a megjelölést, de ez a használat a jogosulttal kötött, a megjelöléssel ellátott termékek magyarországi forgalmazásáról szóló szerződés alapján történt. A jogosult engedélyével történő használat pedig nem saját jogú használat, ezért a jogosulti védjegy törlését nem eredményezheti.

Törölte a Hivatal a keletkezésére visszaható hatállyal a „MEDUZA" szóvédjegyet23, mert megállapította, hogy az ellenérdekű fél azt teljesen megegyező formában korábbtól fogva ténylegesen használta, amelyről a jogosult tudott is. Az eljárásban bizonyítást nyert, hogy a védjegy jogosultjával szemben a kérelmező a védjegy elsőbbségi időpontját megelőzően ténylegesen használta azt a Sziget Fesztivál egyik rendezvényhelyszínének megnevezéseként, hiszen az egy sajtótájékoztatón is megemlítésre került, így az érintett fogyasztói kör számára ismertté vált. A Hivatal azt is megállapította ebben az ügyben, hogy a felek a szórakoztató rendezvények piacán egymás versenytársai, méghozzá olyannyira, hogy éppen az általuk nyújtott szolgáltatások hasonlósága miatt támadt közöttük jogvita. Az említett sajtóesemény és a védjegybejelentés között mindössze másfél hónap telt el, azonban tekintettel a speciális piaci szegmensre mégis az volt megállapítható, hogy ennyi idő elegendő volt ahhoz, hogy a fogyasztók a megjelölés alapján a kérelmezőt ismerjék fel. Tehát a gyakorlatban ugyan hosszabb idő szükségeltetik a tényleges használat vonatkozásában, ebben az esetben a szolgáltatás jellege miatt (Sziget Fesztivál adott helyszínen egy évben csak egyszer, viszonylag rövidebb időtartamban kerül megrendezésre) megállapítható a kellő időtartamú használat is. Így, mivel a fogyasztók előre tájékozódnak a tervezett programokról ezen a zenei és kulturális fesztiválon, a releváns piac speciális jellegéből következik az is, hogy a rendezvény megtartása előtt röviddel történő tényleges használat bekerülhet a köztudatba. A Tpvt-be ütközés is megállapítható volt, ugyanis a jogosult ugyancsak a Sziget Fesztiválon szervezett hasonló jellegű programot, mint a kérelmező, versenytársának tevékenységéről tudva.

4. A védjegyoltalom jogi szabályozásának kritikája

Tanulmányom utolsó fejezetében a megtárgyalt öt fő témakör (oltalomképességi feltétel) kapcsán szeretném röviden kifejteni a vonatkozó jogi szabályozás (azaz a Vt. egyes törvényhelyeinek) tekintetében általános véleményemet, és ahol indokolt, ott megemlíteni annak változtatásának lehetőségét.

Áttekintve a tanulmányban megemlített jogi gyakorlat alapját képező jogi normákat, összefoglalóan megállapítható, hogy azok jellemzően kiforrottak, alkalmazási gyakorlatuk is kellő iránymutatással bír a helyes értelmezés vonatkozásában, így megváltoztatásuk kevéssé indokolt. Mégis, éppen az alkalmazást, a gyakorlatot és az eljárási szabályokat tekintetbe véve kiemelnék két esetet. Az első a rosszhiszeműség, a másik a névviselési jog tárgykörében értelmezhető.

A Vt. az abszolút kizáró okok között említi a rosszhiszemű bejelentéseket is, ugyanakkor a kérelem elbírálása során a Hivatal a hatáskörébe tartozó védjegyügyekben - a Vt.-ben meghatározott eltérésekkel - a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezései szerint jár el24, amely alapelvi szinten az ügyfél jóhiszeműségét vélelmezi, azaz a Hivatal ab ovo nem indulhat ki rosszhiszeműségből, annál is inkább, mert a rosszhiszeműség jellemzően a gyakorlatban az ellenérdekű fél észrevétele alapján kerül a Hivatal „látókörébe. Fontos megemlíteni ennek kapcsán, hogy a közösségi szabályozás szerint a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal25 a lajstromozás iránti eljárásban nem vizsgálja a rosszhiszeműséget, arra csak törlési eljárás keretében lehet hivatkozni. Ezt a megoldást kellene követni a Vt.-ben is, mert így továbbra is a közérdek védelmében bárki hivatkozhatna erre az oltalomképességi feltételre, de így a törlés kérelmezője már ügyfélként lenne kezelhető, amely a Hivatal bizonyítási eljárását is megkönnyítené.

A másik esetben láthattuk, hogy az eljáró hatóságok a névjog tartalmát és a védjegyjoghoz való viszonyát a Vt. 5. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti szabály - „nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés, amely másnak személyhez - különösen névhez, képmáshoz - fűződő korábbi jogát sértené" – többféle értelmezésében ítélik meg. A 3. fejezet a) pontjában bemutatott jogeseteket nézve egyértelmű, hogy a jogalkalmazó Hivatal és egyes bíróságok a névhez fűződő személyiségi jogi védelem tárgyát gazdasági társaságok esetében eltérően ítélik meg. Az egyik megközelítés szerint a cég neve önállóan élvez védelmet, nem szükséges egyéb körülményeket (pl. forgalomban való feltétlen részvételt) vizsgálni a jogi védelem érvényre juttatásához, amennyiben a korábban keletkezett cégnév egy szó védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló. A másik megközelítés ennél tovább megy, nem biztosítja a személyiségi jogi védelmet a gazdaság társaság részére a cégnév kapcsán, csak akkor, ha igazolható, bizonyítható, hogy ténylegesen részt vesz ezzel a névvel a kereskedelmi forgalomban, és viszonylag ismert is. Ez utóbbi feltétel esetén „jár" a cégnek a nevéhez fűződő jogi védelem. Ahogy láttuk, a Legfelsőbb Bíróság expressis verbis kimondta a CITYFOOD ügyben, amennyiben a korábban nyilvántartásba vett jogi személynek nincs ténylegesen kifejtett tevékenysége a nevek azonossága vagy hasonlósága esetén a névjog sérelmének megállapítása – tényleges érdeksérelem hiányában (!) – fogalmilag kizárt.

A magam részéről ez utóbbi álláspontot nem osztom, ugyanis a Ptk. nem tesz ilyen feltételt a személyiségi jogi sérelemhez a névjog vonatkozásában sem, ez a törvényből nem olvasható ki, tehát egyértelmű, hogy bírói jogalkotásról beszélhetünk, amely túlterjeszkedik a törvénykezési jog alkotmányos felhatalmazásának keretein. Felvethető továbbá a második jogalkalmazói gyakorlat kapcsán az alkotmányellenesség kérdése, a következők miatt. Mind a korábbi, mind az új Alkotmány (az Országgyűlés által 2011. április 18-án elfogadott Magyarország Alaptörvénye) XV. cikke (teljesen azonos módon a 2011. december 31. napjáig hatályban lévő 1949. évi XX. törvénnyel) tiltja az egyéb helyzet szerinti különbségtételt a jogalanyok között, egyenlőséget téve a természetes személyek és a jogi személyek (ide értve a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokat is) közé: „Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja (kiemelés tőlem)." Aligha kérdéses, hogy a személyiségi jogok alapvető jogok, amelyeket védelem illetne meg, minden további feltétel és - törvényben sehol le nem írt -különbségtétel nélkül.

Másfelől nézve azonban fűződik indok ahhoz is, hogy egy később lajstromozott védjegy és egy korábban nyilvántartásba vett cégnév „konfliktusa" esetén a Legfelsőbb Bíróság jogi véleményét kövessük adott esetben. Megalapozott és gyakorlati szempontokat érvényre juttató ez a „bíró alkotta jog", még ha álláspontom szerint formálisan a fentebb kifejtettek értelmében nem is alkotmányos. A védjegyek oltalmának igazolható célja, ha egy olyan védjegyet védünk, egy cég érdekeivel (névjogával) szemben, amely védjegy ténylegesen működő, dominánsabb céghez köthető. Ez azonban véleményem szerint törvénymódosítás nélkül nem képzelhető el. A magam részéről a nyilvánvalóan érzékelhető jogalkalmazói igény figyelembevételével a Vt. 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti szabályt a következők szerint változtatnám meg: „nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés, amely másnak személyhez - különösen névhez, képmáshoz - fűződő korábbi jogát ténylegesen sértené."

A csekély módosítás a „ténylegesen" szócska beiktatásával lehetővé tenné véleményem szerint a jogalkalmazó számára, hogy a névjog védelmét a jelenleg is meglévő Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint ítélje meg, érvényre juttatva a tényleges használat, a kereskedelemben való valóságos részvétel feltételének mérlegelésen és tényeken alapuló alkalmazását.

Jegyzetek

1 ilyen pl. a közismert MÁV szignál;

2 pl. Népágy-kanapé, Tervcipő;

3a 2010. évi CXLVIII. törvény 265. §-a szerinti, 2011. január 1-jei névváltozás előtt: Magyar Szabadalmi Hivatal;

4Vt. 10.§;

5Vt. 34.§;

6 ezt nevezzük a védjegyoltalom kimerülésének; ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a védjegyjogosultnak jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy az áruk további forgalmazását ellenezze, különösen akkor, ha az áru állagát, állapotát megváltoztatták, illetve károsították;

7az erre vonatkozó szabályokat a Vt. 23-26.§-ai határozzák meg;

8Fővárosi Bíróság 3. Pk. 28.130./1992/2. sz. ítélet

9Fővárosi Bíróság 3. Pk. 23.762./1994/3. sz. ítélet

10Fővárosi Bíróság 3. Pk. 20.368/1994/4. és 3. Pk. 20.611/1994/4. sz. ítéletek

11C-259/04; az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásában hozott döntés

12C-108/97 és C/109/97; az Európai Bíróság egyesített előzetes döntéshozatali eljárásaiban hozott döntés

13 BH1992.454.

14 Fővárosi Bíróság 1. Pk.24.971/2001/7. sz. ítélet

15 Fővárosi Bíróság 1.Pk.26410/2003. sz. ügy

16 Fővárosi Bíróság 3.Pk.25.343/2006. sz. ügy

17 Fővárosi Bíróság 3.Pk.23.980/2004/4. sz. döntés

18 Fővárosi Ítélőtábla Pkf. 25.176/2004/4. sz. ítélet

19Fővárosi Bíróság 3.Pk. 22.142/2000/6. sz. ítélet

20 Fővárosi Bíróság 1.Pk. 22.697/2001/6. sz. ítélet

21Legfelsőbb Bíróság Pkf. IV. 20.315/1993. sz. ítélet

22Fővárosi Ítélőtábla 8.Pkf.25.964/2010/3. sz. végzés

23 24946/2008. sz. ügy (Magyar Szabadalmi Hivatal)

24Vt. 38.§ (1) bek.

25 rövidítve: BPHH, (angolul: Office for Harmonization in the Internal Market (Trade Marks and Designs), rövidítve: OHIM) az Európai Unió szakosított intézménye, amely a valamennyi tagállamra kiterjedő közösségi védjegyek (CTM) illetve közösségi formatervezési minták lajstromozását végzi, bejelentés alapján

Irodalomjegyzék

http://www.sztnh.gov.hu/hivatalrol/

http://www.sztnh.gov.hu/vedjegy/vedj_modszertan/index.html

http://pipacsweb.hpo.hu

KJK Kerszöv CD Jogtár

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyar_védjegyjog_törtenéte.www.avedjegy.info/VÉDJEGY

„Európai védjegyjogi gyakorlat a feltétlen kizáró okok kapcsán – Jogesetek az Európai Bíróság és az Elsőfokú Bíróság gyakorlatából" (kiadó: Magyar Szabadalmi Hivatal – 2008., összeállította: Dr. Kovács Krisztina)

Kapcsolat
Dr. Simon Tibor